Ismét megugrott a balesetek száma

2021.10.12. 16:51

Nem csillapodik a közúti közlekedési balesetek száma, hiába volt tapasztalható kismértékű csökkenés. A baleseteken belül továbbra is magas a halálos kimenetelű esetek aránya.

1456 olyan közúti közlekedési baleset történt a múlt héten Magyarország útjain, amely a hatóságok tudomására jutott. Ez rövid csökkenő szakasz után ismét emelkedő tendencia. A közel 1500 balesetből 239-ben szenvedtek a résztvevők könnyű-, és 75 esetben súlyos személyi sérülést. Haláleset 10 balesetben történt, amelyekben 13-an vesztették életüket.

Az első múlt heti halálos balesetről már írtunk, ugyanis cserbenhagyó, narkós gázoló követte el. Egy szlovák állampolgár ellen indítottak eljárást – az őrizetbe vétel mellett –, mert a 35 éves férfi Jánossomorja lakott területén, a közúton, október 4-én hajnalban személygépkocsival elütötte az úttest jobb szélén, felfestéssel kijelölt nyitott kerékpársávon közlekedő 20 éves nő kerékpárost, majd a helyszínről megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott. A balesetben a fiatal nő a helyszínen meghalt. A férfi ezt követően Mosonmagyaróvár lakott területén, aznap, kevéssel az előbbi gázolás után a személygépkocsijával szintén elütötte a kerékpárúton szabályosan haladó 49 éves férfi kerékpárost, és ismét megállás és segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt. A baleset következtében a kerékpáros súlyos-életveszélyes sérüléseket szenvedett.

Október 4-én, hétfőn még további kettő halálos baleset történt. Pest megyében, Verőce közelében délután egy 35 éves férfi személygépkocsiból és a hozzá kapcsolt pótkocsiból álló járműszerelvénnyel áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol a járműve jobb oldalával nekiütközött egy 53 éves férfi által vezetett járműszerelvény bal elejének. A baleset következtében a személyautó sofőrje a helyszínen meghalt.

A harmadik hétfői baleset Győr-Moson-Sopron megyében, Győrújbarát közelében a koraesti órákban történt. Egy 49 éves férfi személygépkocsival előzése során áttért a menetiránya szerinti bal oldalra, ahol összeütközött a vele szemben közlekedő, egy 68 éves férfi által vezetett személykocsival. A balesetben a vizsgálat jelen állása szerint vétlen sofőr a helyszínen meghalt, utasa, egy 62 éves nő életveszélyes sérüléseket szenvedett, majd kórházi ellátása közben szintén meghalt. Az előzést végző sofőr súlyos sérüléseket szenvedett.

Halálos Baleset Történt Győrújbarátnál
Halálos baleset történt Győrújbarátnál (MTI fotó)

Október 5, keddre egy halálos baleset jutott. Szombathely közelében a 86-os számú főúton, egy kereszteződésben késő délután egy 54 éves férfi személygépkocsival az elsőbbségadás kötelező jelzőtáblánál megállt, majd a kellő figyelem és körültekintés elmulasztásával behaladt a kereszteződésbe, így nem biztosítva elsőbbséget a főúton szabályosan érkező 21 éves férfi motorkerékpárosnak és emiatt összeütköztek. A balesetben a motoros a helyszínen meghalt.

Egy nap kihagyás után október 7-én délidőben történt a múlt heti következő halálos baleset. Vas megyében, Kemenesmihályfa közelében egy vasúti átjáróba egy 43 éves férfi személygépkocsival a vasúti fényjelző készülék tilos jelzése ellenére behajtott, ahol összeütközött az érkező IC vonatszerelvénnyel. A balesetben az autós a helyszínen meghalt.

Október 7-én, csütörtökön még egy halálos kimenetelű baleset történt. Budapesten, a XII. kerületi Szilágyi Erzsébet fasornál kora este egy 59 éves férfi személygépkocsival haladt és vélhetően rosszullét miatt az úttest szélén szabályosan leparkolt személykocsinak ütközött. A baleset következtében a sérült sofőr újraélesztését megkezdték, azonban az nem vezetett eredményre a helyszínen elhunyt.

Október 8-ra, péntekre egy halálos baleset jutott a múlt héten. Gyöngyös közelében kora este egy 40 éves férfi személygépkocsival és a hozzá kapcsolt lakókocsival elütötte a vele azonos irányban, az úttest szélén gyalogló 31 éves férfit, aki az orvosi ellátás ellenére a helyszínen meghalt. A gázoló a helyszínről megállás nélkül eltávozott, majd miután értesült a balesetről, a helyszínre önként visszatért.

A hétvégén a múlt héten három halálos baleset történt, mindhárom október 9-én, szombaton. Az első délután, Hajdú-Bihar megyében Mezősas közelében történt, egy 50 éves férfi elvesztette az uralmát a személygépkocsija irányítása felette, lesodródott az úttestről és az út melletti vízelvezető árokba csapódott. A balesetben a sofőr a helyszínen meghalt.

A második szombati baleset késő délután történt Jász-Nagykun-Szolnok megyében, Törökszentmiklós közelében, a 4-es számú főút 113 km szelvényében, egy útkanyarulatban. Egy 49 éves férfi személygépkocsival áttért a menetirány szerinti bal oldalra és összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő, egy 25 éves férfi által vezetett személykocsival. A baleset következtében a jelenlegi adatok szerint a balesetet okozó autóban a sofőr és egy 41 éves férfi a helyszínen elhunyt, a velük utazó 48 éves férfi a kórházba szállítás során halt meg, míg egy 45 éves férfi súlyos sérülést szenvedett. A másik gépkocsiban utazó 25 éves nő súlyos, a sofőr könnyű sérülést szenvedett.

Halálos Baleset A 6 Os Főúton
Halálos baleset a 6-os főúton (MTI fotó)

A múlt heti utolsó baleset szombat este történt Budapesten, a XXII. kerületben a 6-os főúton. Egy 28 éves férfi személygépkocsival áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol nekiütközött egy 38 éves férfi által vezetett gépkocsinak. A balesetben a vizsgálat jelen állása szerint vétlen sofőr a helyszínen elhunyt, utasa egy 57 éves nő életveszélyes sérülést szenvedett. A sávját elhagyó autó sofőrje súlyos – lábszár csonttörés – sérülést, utasa egy 22 éves nő könnyű sérülést szenvedett.

Halálos Baleset A 6 Os Főúton
Baleset a 6-os főúton (MTI fotó)

Legfrissebbek