2021.10.07, 08:10
Elfogták a narkós ámokfutót

A Győri Járási Ügyészség indítványozta annak a szlovák férfinak a letartóztatását, aki hétfőn hajnalban Jánossomorján elütött egy 20 éves biciklis nőt úgy, hogy korábban kábítószert fogyasztott. A gyanú szerint még egy hasonló balesetet is ő okozott.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a 35 éves szlovák férfi hétfő hajnalban, 3 óra 30 perckor Jánossomorján ütötte el a kerékpársávon szabályosan haladó 20 éves fiatal nőt, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhunyt. A férfi megállás és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.

A baleset helyszínén maradt alkatrészdarabok és a térfigyelő kamerafelvételek alapján sikerült azonosítani a terhelt által használt járművet. Ezután pedig állampolgári bejelentés alapján fogták el Mosonmagyaróváron a zavartan viselkedő férfit. A terheltnél alkalmazott gyorsteszt négy kábítószernek minősülő hatóanyagra jelzett pozítív értéket.

Időközben a nyomozó hatóság látókörébe került egy másik eljárásban vizsgált, hétfőn, 5 óra körüli időben történt baleset is, amelynél egy hasonló típusú és színű járművel, Mosonmagyaróvár belterületén ütöttek el egy szabályosan közlekedő kerékpárost. Az elkövető ez esetben is megállás nélkül elhajtott a helyszínről.

A nyomozás jelenlegi állása szerint a férfit halálos közúti baleset gondatlan okozásával és segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével gyanúsítja a nyomozó hatóság. A később rendelkezésre álló szakértői vélemények és a további nyomozati cselekmények alapján a gyanúsított terhére rótt bűncselekmények száma és minősítése változhat.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14