2023.03.28, 07:54
Indul az útfelújítási szezon

Április 12-én indul a gyorsforgalmi úthálózat felújítása.

Az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közlése szerint felújítási munkákat terveznek az M1-es, az M15-ös, az M3-as, az M30-as, az M35-ös, az M4-es, az M7-es és az M8-as gyorsforgalmi utakon. Összesen 297 kilométer hosszan, 2 millió négyzetméteren cserélik a régi, javításra szoruló burkolatot új aszfaltra. A közleményük szerint az MKIF munkatársai az M3 és az M7-es autópályán kezdik az úgynevezett szintrehozási munkálatokat. A teljes szintrehozás 2025-ig tart. Ezen kívül országszerte 200 hídat és felüljárót is felújítanak, köztük négy nagyobb híd: a Rába, az Oszlári Tisza híd, a Köröshegyi völgyhíd és a Pentele híd. Az utak mentén 30 pihenőnél javítják az épületek, mosdók tetőszerkezetét, cserélik a gépészetet. Fákat ültetnek és szelektív hulladékgyűjtőket is kihelyeznek a pihenőkbe. Ahol szükséges, cserélik a vadvédő kerítést is az autópályák mindkét oldalán. A gyorsforgalmi útfelújítások terelésekkel, forgalomkorlátozásokkal járnak majd, ezekről tájékoztatást adnak az MKIF honlapján, Facebook-oldalán és az Útinformon keresztül. A munkálatokat igyekeznek úgy ütemezni, hogy a lehető legkevesebb kellemetlenséggel járjanak. Példaként említették, hogy a felújítást húsvét után indítják, az M7-en pedig a vakáció ideje alatt, a főváros és a Balaton között előre tervezett munkák nem lesznek.

Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák

A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.

...
2025.01.30. 07:10

Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák

A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.

Márciusi dugók az Árpád hídnál

A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

...
2025.01.27. 08:48

Gyorstöltés vásárlás közben

Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

...
2025.01.25. 07:48

Gyorstöltés vásárlás közben

Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

Iskolarendőr szakmai nap

Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

...
2025.01.24. 17:24

Iskolarendőr szakmai nap

Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között

200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

...
2025.01.23. 15:52

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között

200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

Ma is fennáll az ónos eső lehetősége

A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

...
2025.01.23. 08:32

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma

Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

...
2025.01.22. 09:21

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma

Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

Ittas sofőröket kerestek

Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.

...
2025.01.21. 06:30

Ittas sofőröket kerestek

Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.