További kóstolót kap Budapest autós-, és lakóközössége a változó közlekedési környezetből. A Fővárosi Önkormányzat Belső-Erzsébetvárosban a Budapesti Közlekedési Központ, valamint a VI. és a VII. kerületi önkormányzatok közreműködésével augusztusban ideiglenes forgalmi rendet vezetnek be.
Tizenöt budapesti helyszínen indul forgalomcsillapítási mintaprojekt, ezek egyike Belső-Erzsébetvárosban lép életbe. A budapesti forgalomcsillapítási mintaprojektek a három hónapos tesztidőszakban több helyen parkolási korlátozásokkal, a forgalom irányának megváltoztatásával, valamint a közterek autómentesítésével járnak.
Az átszervezéseknél szempont volt, hogy a forgalomtól elzárt területek, utcák kivételével minden utca és ingatlan elérhető legyen járművel, és egyszerű legyen elhagyni a területet. Több helyen tilos lesz parkolni, ezzel is csökkentik az adott területen tartózkodó autók számát. A biciklivel közlekedők számára egyszerűbbé és biztonságosabbá válhat a projekt-terület átjárhatósága a csökkent forgalom és a kevesebb parkoló autó által.
Augusztus 9-ig, vasárnap estig a Közút Zrt. szakemberei befejezték a munkák döntő részét, amelybe beletartozik a mintegy 250 darab új forgalmi tábla felállítása és egyes utcarészek felújítása is. Az intézkedések kiterjednek a sebességkorlátozásra is: Belső-Erzsébetváros nagyrésze Tempo30 besorolás alá kerül.
A változások részletesen
Megfordul az utca egyirányúsága az alábbi utcákban:
Káldy Gyula utca: a Paulay Ede utca és a Király utca között a Király utca felé
Király utca: a Holló utca és a Kis Diófa utca között a Kisdiófa utca (Nagykörút) felé – a kerékpáros forgalom kétirányban engedélyezett marad
Kis Diófa utca: a Király utca és a Dob utca között a Dob utca felé
Dob utca: a Kis Diófa utca és a Holló utca között a Holló utca (Kiskörút) felé – a kerékpáros forgalom kétirányban engedélyezett marad
Nyár utca: a Dohány utca és a Wesselényi utca között a Wesselényi utca felé
Nagy Diófa utca: a Wesselényi utca és a Dob utca között a Dob utca felé
Kazinczy utca: a Dohány utca és a Rákóczi út között a Rákóczi út felé
A közúti forgalom számára megfordul az utca egyirányúsága (a trolibusz és a kerékpár önálló sávon továbbra is haladhatnak a jelenlegi irányban)
Wesselényi utca: a Nyár utca és a Klauzál utca között a Klauzál utca (Nagykörút) felé
Dohány utca: a Klauzál utca és a Nyár utca között a Nyár utca (Kiskörút) felé
Korlátozott forgalmúvá válik:
Király utca: a Rumbach Sebestyén utca melletti mélygarázs bejáratától a Károly körútig (csak az engedéllyel rendelkezők hajhatnak be)
Kazinczy utca: a Király utca és a Dohány utca között (csak a célforgalom hajthat be)
Zsákutcává válik:
Az Asbóth utca a Király utca felől. Be- és kihajtás a Madách Imre út felől és felé lehetséges.
Sebességkorlátozás:
Tempo30 zóna részévé válik az Andrássy út – Nagymező utca – Király utca – Erzsébet körút – Wesselényi utca – Károly körút – Bajcsy-Zsilinszky út által határolt terület, ezen útszakaszok nélkül
30 km/h-s sebességkorlátozás hatálya alá kerül:
Wesselényi utca: az Erzsébet körút és a Károly körút között
Dohány utca: a Károly körút és az Erzsébet körút között
Nagy Diófa utca: a Wesselényi utca és a Dohány utca között
Nyár utca: a Rákóczi út és a Wesselényi utca között
Klauzál utca: a Wesselényi utca és a Rákóczi út között
Akácfa utca: a Rákóczi út és a Wesselényi utca között
Megszűnik a parkolási lehetőség:
Dob utca: a Carl Lutz-emlékhely és a Kazinczy utca között
Wesselényi utca: a Klauzál utca és a Nyár utca között a jelenlegi menetirány szerinti jobb oldalon
Dohány utca: a Nyár utca és a Klauzál utca között a jelenlegi menetirány szerinti jobb oldalon
Kazinczy utca: a Király utca és a Dohány utca között a korlátozott behajtás miatt
Király utca: a Rumbach Sebestyén utca és a Károly körút között a korlátozott behajtás miatt
Asbóth utca: a Madách Imre tér és a Király utca között a jelenlegi menetirány szerinti bal oldalon, valamint a Király utcai torkolatban a jobb oldalon is
A Fővárosi Önkormányzat a kozossegitervezes.budapest.hu oldalon várja minden fővárosi véleményét 2020. augusztus 15-től a bevezetett változásokról. A nyári tesztüzem során szerzett tapasztalatok és beérkező vélemények, észrevételek alapján a BKK 2020 végéig dolgozza ki azt a közlekedésfejlesztési akciótervet, amelynek konkrét intézkedéseit 2021-ben, ütemezetten vezetnek majd be.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.
