A Fővárosi Önkormányzat a Budapesti Közlekedési Központ közreműködésével mintaprojekteket indított tizenkét fővárosi kerületben. Területek forgalomcsillapításával, sebességcsökkentésével, közterek gyalogosoknak, kerékpárosoknak történő visszaadásával terveznek.
A fővárosi életszervezés kapcsán a városvezetés alap problémának látja, hogy az elmúlt évtizedekben a gépjárművek száma megnőtt Budapesten, amelynek az útjait nem ekkora autóforgalomra tervezték. A felmérések szerint a fővárosi forgalomban résztvevő autósok 30 százaléka éppen parkolóhelyet keres. A kísérlet-jellegű forgalmi változásokat több budapesti kerületben már bevezették, és ezzel párhuzamosan elindult a lakossági vélemények gyűjtése.

A Fővárosi Önkormányzat, a BKK és tizenkét budapesti önkormányzat a következő hónapokban a főváros tizenöt „mintaterületén” vezettek be, illetve vezetnek be tesztjelleggel különböző közlekedésbiztonsági és forgalomcsillapítási intézkedéseket. Ezzel párhuzamosan a kozossegitervezes.budapest.hu oldalon elindult az a társadalmi párbeszéd is, amely folyamatosan monitorozza a mintaprojektekben érintettek véleményét.

A tizenöt mintaprojekt közül 2020. augusztus 1-jével nyolc fővárosi helyszínen már megtörtént az új forgalmi rend bevezetése. Közösségi tér jött létre az Andrássy út szervizútjain a Rózsa utca és a Vörösmarty utca között, ezen a szakaszon október közepéig nem lehet gépjárművel közlekedni és parkolni. Idén nyáron minden hétvégére megkapják a Pesti alsó rakpartot a gyalogosok és a kerékpárral közlekedők. Kísérleti jelleggel 50 km/órára csökkentik a megengedett sebesség határát a IX. kerületben az Üllői úton a Könyves Kálmán körút és a Határ út közötti, sűrűn lakott szakaszon. A Vörösvári út és a Szentendrei út sűrűn lakott szakaszán, ahol eddig 60 km/h óra volt a megengedett sebesség, ezt most 50 km/h-ra csökkentik.

A Belső-Ferencváros egy része nyári hétvégéken forgalomcsillapított övezetté válik, emellett a Bakáts téren és a közeli utcákban a forgalomcsillapítást segítő ideiglenes forgalmi rendet vezettek be. Lipótvárosban több gyalogosbarát tér- és utcafelújítás történt, és a forgalmi rend is úgy változott, hogy a városrészt ma már sokkal kevésbé használják az autók. Belső-Erzsébetvárosban ideiglenes forgalmi renddel szeretnék kiszorítani az átmenő autóforgalmat. Szintúgy az átmenőforgalom csökkentése a célja a Budafoki út elején bevezetett új forgalmi rendnek.
A mintaprojektek területén forgalmi irányok, sebességhatárok, utcahasználati szabályok változnak a kisebb forgalommal bíró nyári próbaüzemre. A nyári tesztüzem során beérkező vélemények alapján a BKK 2020 végéig dolgozza ki azt a közlekedésfejlesztési akciótervet, amelynek konkrét intézkedései 2021-ben, ütemezetten vezetnek majd be.

A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.