2021.06.15, 11:02
Motorosok fekete hete

Múlt héten ismét magas volt a közlekedési balesetben elhunytak száma. Vészcsengőként riaszt, hogy a fele az áldozatoknak motorkerékpáros volt!

Lép a gép, tapad az aszfalt, na de nem mindig annyira, ahogy a vezető gondolja. Megdöbbentő, hogy a múlt héten öt motorkerékpáros hunyt el közlekedési balesetben az útjainkon, és az ötből négy egyrésztvevős balesetben, azaz elvesztették az uralmukat a járművük felett és súlyosat buktak. Pedig az 1358 közúti balesettel, amelyek a hatóságok tudomására jutottak, a többi közlekedő is kitett magáért a közlekedési balesetek terén. A balesetekben 279-en sérültek meg könnyebben, és 108-an súlyosan, ami összevetve a korábbi statisztikákkal ismét egy magas szám.

Az autók jobban tolerálják a vezetői hibákat, mint a motorkerékpárok, ami autóval elkövetve lehet egy nagyobb ijedtség, az motorral könnyen fordul esésbe, balesetbe. Nem győzzük évről-évre hangsúlyozni mennyire fontos a vezetői tudás fejlesztése, valamint szinten tartása. Különösen fontos ez a szezonális járművek esetében, mint a motorkerékpárok. Felhívjuk a motorosok figyelmét, hogy az ORFK-OBB is lehetőséget biztosít ingyenes vezetéstechnikai tréningekre, mint most, június 18-án pénteken, valamint június 25-én a HUMDA ügynökség is a Hungaroringen. Keressék a lehetőségeket és vegyenek részt vezetéstechnikai tréningeken, úgy a motorosok, mint az autósok, hiszen a mai járművek teljesítményszintje lényegében megköveteli a nagyobb vezetési tudást és rutint!

A múlt héten az első halálos közúti baleset Komárom-Esztergom megyében Dág lakott területén történt. Június 7-én, hétfőn reggel egy útkereszteződésben egy 50 éves férfi az általa vezetett autóbusszal, parkolási szándékkal végrehajtott tolatási manőver során, kanyarodás közben elsodort egy 81 éves gyalogos nőt, aki a kórházba szállítást követően meghalt.

A második múlt heti halálos baleset, amely egyben az első olyan, amelyben motoros volt érintett, Veszprém megyében Nemesvámos közelében a 77-es számú főúton, szintén június 7-én hétfőn, de már az éjszakai órákban történt. Egy 26 éves férfi motorkerékpárral – előzés közben – az úttestről lesodródott és az útárokba csapódott. A balesetben a motoros a helyszínen meghalt.

Június 8-án, kedden történt a harmadik halálos közúti közlekedési baleset a múlt héten. Sopronban egy vasúti átjáróban délelőtt egy 21 éves férfi tehergépkocsival a fényjelző berendezés tilos jelzése ellenére behaladt a sínekre, ahol összeütközött egy tehervonattal. A balesetben a teherautó sofőrje és utasa, egy 27 éves férfi a helyszínen meghaltak.

Pest megyében, Vác közelében a 2-es számú főúton, június 10-én este történt a negyedik halálos kimenetelű baleset. Egy 44 éves férfi az általa vezetett járműszerelvénnyel egy útkereszteződésben összeütközött egy 40 éves férfi által vezetett személygépkocsival. A balesetben a személyautó sofőrje a helyszínen meghalt. A vizsgálat jelen állása szerint a baleset oka, hogy a teherautós nem adott elsőbbséget a jelzőtáblával védett útvonalon haladó jármű részére.

Halálos Baleset Történt Vácon
Halálos baleset Vácon

Másnap, június 11-én történt a következő halálos baleset, amelyben motoros volt az érintett. Heves megyében, Füzesabony közelében az M3-as autópálya 114+920. km szelvényében a bal pályatesten, kora délután egy 41 éves férfi motorkerékpárral elvesztette az uralmát a jármű irányítása felett, lehaladt az úttestről, majd a két pályatestet elválasztó szalagkorlátnak ütközött. A balesetben a motoros a helyszínen meghalt.

Aznap megtörtént a harmadik motoros baleset is. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Tivadar lakott területén délután egy 33 éves férfi motorkerékpárral lesodródott az úttestről és a beton vízelvezető árokban borulva állt meg. A balesetben a motoros a helyszínen meghalt.

Másnap, június 12-én ismét egy motoros lett a kárvallottja egy balesetnek. Ez az egyetlen olyan múlt heti halálos motoros baleset, amelyben a vizsgálat jelenlegi állása szerint nem a motoros hibázott. Dunaharaszti lakott területén egy útkereszteződésben reggel egy 45 éves férfi személygépkocsival – kanyarodás közben – nem biztosított elsőbbséget a vele szemben motorkerékpárral szabályosan közlekedő, 31 éves férfinak, amelynek következtében összeütköztek. A motorost életveszélyes sérülésekkel a Budapesti Merényi Gusztáv Kórházba szállították, ahol az orvosi ellátása ellenére, délután meghalt.

Június 13, vasárnapra két halálos közlekedési baleset jutott. Az első Pest megyében, Biatorbágy közelében történt a 8101. számú út 5. km szelvényében hajnalban. Egy 44 éves férfi személygépkocsival egy jobbra ívelő útkanyarulatban az úttestről lehaladt és egy fának ütközött. A baleset során a sofőr életveszélyes sérülést szenvedett, utasa, egy 52 éves férfi a helyszínen meghalt.

Fának Csapódott Egy Személygépkocsi Biatorbágy Közelében
Fának csapódott egy Saab Biatorbágy közelében

A másik vasárnapi halálos baleset ismét motorossal történt. Eger közelében a 2504. számú út 3. km szelvényében dél előtt 10 perccel egy 45 éves férfi motorkerékpárral egy jobbra ívelő útkanyarulatban áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol nekiütközött egy személygépkocsinak. A balesetben a motoros a helyszínen meghalt.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.