Közlekedési családi napot szervez a hétvégén a Magyar Autóklub és a Jövő Mobilitása Szövetség.
Közlekedési családi napot szervez a hétvégén a Magyar Autóklub és a Jövő Mobilitása Szövetség, a pénteki szakmai konferenciát követően a szombati családi napon a résztvevő 14-18 év közötti fiatalok megismerhetik a különböző közlekedési eszközök és módok előnyeit, valamint a közlekedési kultúra és a szabályok alapjait. A két szervezet közös közleménye szerint a hét eseményeivel arra is felhívják a figyelmet, hogy az utóbbi években jelentősen megnőttek a közlekedési, mobilitási lehetőségek. A Jövő Mobilitása Szövetség becslése szerint 80-100 ezer roller van használatban Magyarországon és a tavaly eladott 270 ezer kerékpárból 20 ezer e-bringa volt. A szakmai konferencián egyebek mellett arra keresik a szakértők a választ, hogy miképpen lehet egy nagyváros közlekedését és infrastruktúráját a leghatékonyabban megtervezni; csökkentheti-e az autók számát, ha alternatív közlekedési lehetőségekkel ismertetik meg az embereket; miért kell minden közlekedőnek ismernie, és betartania a KRESZ szabályait, illetve hogyan lehet megváltoztatni a közlekedők mentalitását és javítani a közlekedési kultúrát? A biztonságos közlekedés érdekében a Magyar Autóklub közlekedésbiztonsági és ügyességi versenyt indít, és már lehet regisztrálni a Rollerezzz 2023 versenyre, amelynek döntőjét szeptember 9-én, a Stresszmentes mobilitási hét záróeseményén, a családi napon rendezik majd meg.
Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák
A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.
Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák
A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.
Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.