2021.09.26, 11:51
Hétfőtől környezetvédelmi ellenőrzések lesznek az utakon

Szeptember 27-től október elsejéig közúti mérésekkel ellenőrzik a gépkocsik környezetvédelmi állapotát Budapesten és három vidéki nagyvárosban.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közölte, hogy a hétfőtől induló öt napos ellenőrzés sorozat során az ellenőrök a közlekedő járművek esetleges problémáira hívják majd fel a figyelmet, az erősen szennyező autókat pedig időszakos vizsgálatra rendelhetik be. A közúti közlekedés zöldítése a forgalomban lévő kocsik műszaki állapotának javításával, rendszeres karbantartásukkal is elősegíthető.
Az első ilyen jellegű közúti elelnőrzés sorozatot pont 25 éve tartották. A jelenlegit az ITM támogatásával, a Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. szervezi. A már hagyományosnak mondható őszi ellenőrzéssorozatban a gépkocsiállomány átlagos környezetvédelmi állapotát is felmérik, a változását vizsgálják és értékelik.
A tervek szerint az ellenőrzések öt napja alatt várhatóan 6-700 közúti mérést végeznek majd Budapesten, Győrben, Pécsett és Szegeden. A területileg illetékes Közlekedési Felügyeletek munkatársai minden nap másutt, a fővárosban 15, a vidéki megyeszékhelyeken 5-5 helyszínen dolgoznak majd. Az akció hosszabb távú tapasztalatai kedvezőek: míg a kilencvenes évek végén csak minden második gépkocsi volt megfelelő állapotú károsanyag kibocsátási szempontból, az elmúlt évtizedre már tízből kilenc autó állapotát találták előírásszerűnek. Az utóbbi években ezzel szemben – tették hozzá – stagnálás, kismértékű romlás figyelhető meg a környezetet, a levegő minőségét kímélő járművek arányában. Az akcióban kiszűrt, kirívóan rossz állapotú, erősen szennyező gépkocsival közlekedőknek két hónapon belül időszakos műszaki-környezetvédelmi vizsgálaton kell megjelenniük járműveikkel. A tisztább közlekedésért a gépkocsik műszaki állapotának javításával is tehetünk, megfelelő karbantartással, korszerűsítéssel egy-egy autó szennyezése 40-60 százalékkal csökkenthető – jelezték az ITM szakemberei.

(fotó: Szadai Roland)

Megválaszolható kérdések

Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.

...
2026.07.21. 22:09

Megválaszolható kérdések

Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

...
2026.07.20. 08:42

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

...
2026.07.19. 09:57

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

...
2026.07.18. 09:09

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

...
2026.07.17. 08:09

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

...
2026.07.16. 16:22

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

...
2026.07.15. 13:50

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.

...
2026.07.08. 10:33

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.