2019.06.11, 21:53
Halálos baleset elektromos rollerrel

A forgalom egyik legkisebb tagjaként egy legnagyobbnak nem adott szerencsétlen módon elsőbbéget egy elektromos rollerrel hajtó férfi Párizsban. A teherautó nem tudott megállni.

Életét vesztette Párizsban egy elektromos rollerrel közlekedő 25 éves férfi, amikor elütötte egy teherautó. A párizsi prefektúra szerint ez volt az első halálos baleset, amelyet elektromos rolleres közlekedő okozott a francia főváros területén. A hétfői tragédiát a rendőrség szerint az okozta, hogy a rollerező nem adta meg az elsőbbséget a teherautónak. A férfit súlyos sérülésekkel szállították kórházba, ahol életét vesztette.
Volt már korábban is e-roller részvételével súlyos baleset a francia fővárosban, áprilisban egy 80 éves gyalogost sodort el elektromos rollerrel egy férfi a párizsi körgyűrűn kívül, Levallois-Perret nyugati elővárosában, és az idős nő a helyszínen meghalt.
A bérelhető elektromos meghajtású rollerek egy évvel ezelőtt jelentek meg a párizsi utcákon, számukat csaknem 20 ezerre becsülik, és folyamatosan gondot okoznak a párizsi önkormányzatnak azzal, hogy szabályozás hiányában az emberek bárhol letehetik őket használat után. Lerobbant rollerek hevernek a város legszebb parkjaiban, de még a Szajnába is bedobálják őket a hidakról. A gyalogosok sincsenek biztonságban a járdát is elfoglaló divatos kétkerekűektől.
A francia fővárosban 12 független elektromosroller-szolgáltató cég működik, több mint az egész Egyesült Államokban. Anne Hidalgo, Párizs polgármestere a múlt héten jelentette be, hogy a turisták által is szívesen használt elektromos rollerek használatának szabályozásával igyekszik felülkerekedni a káoszon. A rollerek sebességét óránként 20 kilométerre korlátozták a város legtöbb részén, azokon a területeken pedig, ahol nagy a gyalogosforgalom, legfeljebb 8 kilométeres sebességgel haladhatnak. Leparkolni ezentúl csak a kijelölt helyeken szabad a rollereket.
Az érvényben lévő szabályok szerint a járdán rollerezést 135 eurós (38 ezer forintos) bírsággal sújtják, a járdán parkolásért pedig 35 eurós (10 ezer forintos) büntetés jár. A szolgáltatókat ugyancsak megbírságolják a városszerte elhagyott rollerekért, amelyeket a közterületfelügyelőknek kell begyűjteniük. „A hétfői baleset bebizonyította, hogy a legalapvetőbb szabályok betartására is figyelmeztetni kell a felhasználókat” – mondta Emmanuel Grégoire, Párizs alpolgármestere. „A rendőrségnek fel kell lépnie és büntetnie kell a piroson átrollerezőket” – tette hozzá. Párizshoz hasonlóan a többi francia város is türelmetlenül várja az elektromos meghajtású rollerek és kerékpárok használatának szabályairól szóló törvényt, amelynek tervezetét jelenleg vitatja a nemzetgyűlés.

 

Traffipax-hét lesz, benne egy maratoni nap

A jövő héten fokozott sebességellenőzést tart a rendőrség a közutakon. De nem csak Magyarországon, európai szintű az akció.

...
2026.04.12. 06:53

Traffipax-hét lesz, benne egy maratoni nap

A jövő héten fokozott sebességellenőzést tart a rendőrség a közutakon. De nem csak Magyarországon, európai szintű az akció.

Jön az utánpótlás

30 százalékot meghaladó mértékben nőtt a használt autók importja márciusban.

...
2026.04.10. 12:56

Jön az utánpótlás

30 százalékot meghaladó mértékben nőtt a használt autók importja márciusban.

Húsvéti ittas vezetők Budapesten

A BRFK jelentése szerint a fővárosban 75 ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök a húsvéti ünnep alatt.

...
2026.04.08. 08:14

Húsvéti ittas vezetők Budapesten

A BRFK jelentése szerint a fővárosban 75 ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök a húsvéti ünnep alatt.

Forgalomkorlátozások és járatmódosítások

Az amerikai alelnök látogatása miatt április 6. és 8. között több helyen megváltozik a forgalmi rend Budapesten, amely a közösségi közlekedést is érinti.

...
2026.04.04. 08:33

Forgalomkorlátozások és járatmódosítások

Az amerikai alelnök látogatása miatt április 6. és 8. között több helyen megváltozik a forgalmi rend Budapesten, amely a közösségi közlekedést is érinti.

Egy lépésre a teljesidős sétálóutcától

Május elsejétől Budapesten hétköznap esténként is sétálóutcaként fog funkcionálni a pesti alsó rakpart egy szakasza.

...
2026.04.03. 08:59

Egy lépésre a teljesidős sétálóutcától

Május elsejétől Budapesten hétköznap esténként is sétálóutcaként fog funkcionálni a pesti alsó rakpart egy szakasza.

Új rendőrautók érkeztek

Komoly számban újult meg a rendőrség autóállománya az új beszerzésekkel.

...
2026.04.02. 16:33

Új rendőrautók érkeztek

Komoly számban újult meg a rendőrség autóállománya az új beszerzésekkel.

Nagy emelés után lassú csökkenés

Az átlagdíjak csökkenésével indult az év a gépjármű-felelősségbiztosításoknál.

...
2026.04.02. 06:05

Nagy emelés után lassú csökkenés

Az átlagdíjak csökkenésével indult az év a gépjármű-felelősségbiztosításoknál.

Húsvéti Ünnepek, kiemelt veszélyek!

Fokozott forgalomra és felelős döntésekre figyelmeztet a rendőrség a húsvéti ünnepek idején!

...
2026.04.01. 19:30

Húsvéti Ünnepek, kiemelt veszélyek!

Fokozott forgalomra és felelős döntésekre figyelmeztet a rendőrség a húsvéti ünnepek idején!