2021.08.10, 17:10
Források budapesti kerékpáros fejlesztésekre

A fővárosi közlekedők egy részét szeretnék átültetni az autóból például a kerékpárra. Ehhez jobban működő kerékpáros környezetet is kialakítanának.

Magyarország kormánya 2016-ban tette közzé a „Fenntartható közlekedés fejlesztése Budapesten” elnevezésű pályázati felhívást a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) részeként. A támogatást teljes mértékben az Európai Unió biztosítja. A program célja Budapesten, hogy növekedjen a gyalogos, a kerékpáros, illetve a közösségi közlekedést igénybe vevők aránya.

A BKK és a Fővárosi Önkormányzat a VEKOP-projekt kapcsán 2023 közepéig 8,39 milliárd forintos európai uniós támogatást használhat fel. Az első fejlesztés a kerékpáros kapcsolatok kialakítása Kőbányán. A X. kerületi kivitelezési munkákra vonatkozó ajánlati felhívás augusztus 2-án jelent meg az Európai Unió Hivatalos Lapjában (Tenders Electronic Daily, röviden TED). Eredményes közbeszerzési eljárás esetén a BKK – tartalékkerettel együtt – bruttó 1,02 milliárd forintot költhet arra, hogy kiépítse a kerület kerékpárút-hálózatának a hiányzó szakaszait.

A Fővárosi Önkormányzat és a BKK tizenhat kerületi önkormányzat bevonásával tizenkét konzorciumot hozott létre, és összesen bruttó 8,39 milliárd forint támogatást nyert. 2017-ben elkészültek a projektterületekre vonatkozó Kerékpárforgalmi hálózati tervek (KHT), amelyeket a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vezette tervzsűri elfogadott, s kezdetét vehette az engedélyezési és a kiviteli tervek készítése.

Azonban a projektek elvárt műszaki tartalmára a rendelkezésre álló források kevésnek bizonyultak, így változtatni kellett a projekten, a konzorciumi tagok 2020-ban „újragombolták” azt. A BKK elemzéseket végzett, ezek során figyelembe vette az egyes projektek és projektelemek készültségi fokát, forrásigényét, kockázatait, társadalmi hasznát, és ehhez társította a pénzügyi lehetőségeket. A projektek rangsorolását és támogatásának mértékét a Fővárosi Önkormányzat határozta meg, ez alapján az újrapályázás során két projektet visszaadtak, ezek forrásait a fennmaradók között osztották szét.

Az újrapályázás eredményeként már folyamatban van az új Támogatási szerződések aláírása, ezzel párhuzamosan a 2018-ban és 2019-ben leállított tervezési munkák is befejeződnek. A BKK a Fővárosi Önkormányzattal szorosan együttműködve igyekszik megteremteni annak a feltételét, hogy a közlekedők a leginkább megfelelő közlekedési eszközt választhassák. A főváros közlekedési fejlesztéseit összefoglaló Budapesti Mobilitási Terv 2030 a közösségi, kerékpáros és gyalogos közlekedés előtérbe helyezését tűzi ki célul.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14

Inkább nyaraltak az emberek

Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.

...
2026.09.03. 10:31

Inkább nyaraltak az emberek

Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.

Nyárzárás

A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ 2026. augusztus 31-én, a Hősök terén tartott sajtónyilvános közterületi ellenőrzéssel zárta le közös nyári baleset-megelőzési tevékenységét.

...
2026.09.02. 10:30

Polgárőri segítség a tanévkezdéshez

A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.

...
2026.09.01. 11:03

Polgárőri segítség a tanévkezdéshez

A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.

Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót

Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.

...
2026.08.30. 17:36

Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót

Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.

Drágábban autózhatunk

A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.

...
2026.08.27. 09:32

Drágábban autózhatunk

A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.

Nőtt a vadbalesetek száma

A vadbalesetek számának emelkedésére figyelmeztet a biztosítási alkuszok szövetsége.

...
2026.08.26. 10:42

Nőtt a vadbalesetek száma

A vadbalesetek számának emelkedésére figyelmeztet a biztosítási alkuszok szövetsége.

Az idős sofőrök korlátozását mérlegelték

Az olasz közlekedési minisztérium cáfolta, hogy korlátozásokat vetnek ki a 85 év fölötti járművezetőkre.

...
2026.08.25. 08:51

Az idős sofőrök korlátozását mérlegelték

Az olasz közlekedési minisztérium cáfolta, hogy korlátozásokat vetnek ki a 85 év fölötti járművezetőkre.