2020.07.23, 19:31
Folytatódik az autómentesítés Budapesten

A főváros több kerületében tizenöt helyszínen elkezdődnek, illetve néhány esetben már el is kezdődtek a közlekedésbiztonsági és forgalomcsillapítási mintaprojektek.

Balogh Samu, a budapesti főpolgármester kabinetfőnöke közölte, hogy a nagy gépjárműforgalom, az abból fakadó zaj és a légszennyezettség akadályozza leginkább azt, hogy Budapest élhető legyen, ezért „itt kell a legerősebben beavatkozni”. A kabinetfőnök hangsúlyozta, hogy a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) által készítendő közlekedésbiztonsági terv a budapestiek visszajelzései alapján készülhet majd el. Most tizenöt kisebb területen indul, vagy indult el mintaprojekt, és ezeknek az a célja, hogy összegyűjtsék az emberek véleményét, amelyek alapján meg lehet majd határozni a hosszú távú terveket. Ennek kapcsán megjegyezte, hogy a fővárosban jelenleg is viszonylag nagy a forgalomcsillapított zónák aránya.

Az úthálózat harmada jelenleg is 30 kilométer/órás és ez alatti sebességcsillapított zónaként működik a lakóterületek védelmében. Az utak nagyjából felén 50 kilométer/óra a megengedett sebesség. A forgalomcsillapítás nem jelenti azt, hogy a külső, nagy forgalmú utaknál ne lehetne fenntartani az indokolt magasabb közlekedési sebességet. A mintaprojekteket részletezve Balogh Samu elmondta, hogy a pesti alsó rakpartot május óta hétvégenként megnyitották a gyalogosok és a kerékpárosok előtt a Margit híd és a Szabadság híd között. Ez szeptemberig így is marad – közölte, hozzátéve: a tapasztalatok nagyon kedvezőek, azt látják, hogy a rakpart lezárása az autósok elől nem okoz fennakadást a város közlekedésében.
A III. kerületben a Szentendrei és a Vörösvári úton egy-egy rövid szakaszon, lakott területek mentén, ahol nagy a gyalogos forgalom, 60 kilométer/óráról 50-re csökkentik a megengedett sebességet. Az V. kerületben a Szabadság térnél már életbe léptek a változtatások, amelyek lényege, hogy a Honvéd utcából a Nádor utca fele nem lehet végighajtani a kerületen. Ennek az a célja, hogy az átmenő forgalom ne a kis utcákban, hanem a Bajcsy-Zsilinszky úton bonyolódjon. A VI. és VII. kerületet érintő mintaprojekt részleteit ismertetve Balogh Samu közölte: a Kazinczy utca teljes hosszában és a Király utca Károly körút felé eső egy része sétálóutca lesz. Az Üllői úton – a lakótelepekkel övezett részen – a Könyves Kálmán körút és a Határ út között 60 kilométer/óráról 50-re csökkentik a megengedett sebességet. A XI. kerületben a Budafoki út környékén terveznek forgalomcsillapítást. Balogh Samu elmondta, hogy október végéig lehet majd véleményezni a mintaprojekteket, ezeket a BKK felhasználja majd a december végéig elkészülő közlekedésbiztonsági terv kialakításánál. A tervről várhatóan januárban szavazhat a Fővárosi Közgyűlés.

Soproni Tamás (Momentum) VI. kerületi polgármester elmondta: a tervek szerint augusztus elsejétől az Andrássy út szervizútjait minkét oldalon lezárják a Rózsa, az Izabella és a Vörösmarty utca közötti szakaszon. Ott kulturális programokat, kiállítást tartanak majd, valamint utcabútorokat is kihelyeznek. Niedermüller Péter (DK) VII. kerületi polgármester arról beszélt, a legfontosabb céljuk, hogy a forgalmat csökkentsék és visszaadják az ottlakóknak a közösségi tereket. A mintaprojekt augusztus 10-én kezdődik el – mondta, megjegyezve, ennek keretében bizonyos számú parkolóhely megszűnik, és hosszú távú céljuk is az, hogy Belső-Erzsébetvárosban a közterületen ne legyen parkolás, hanem mélygarázsokban és parkolóudvarok parkoljanak az autósok. Reiner Roland (LMP), IX. kerületi alpolgármester elmondta, hogy az elmúlt két hónapban már megvalósult Belső-Ferencvárosban két forgalomcsillapítási projekt. Példaként említette, hogy a Bakáts térnél az intézkedésnek köszönhetően megszűnt az átmenő forgalom, ezáltal csendesebb és nyugodtabb lett a környék.

 

Megválaszolható kérdések

Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.

...
2026.07.21. 22:09

Megválaszolható kérdések

Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

...
2026.07.20. 08:42

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

...
2026.07.19. 09:57

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

...
2026.07.18. 09:09

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

...
2026.07.17. 08:09

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

...
2026.07.16. 16:22

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

...
2026.07.15. 13:50

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.

...
2026.07.08. 10:33

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.