Érdemes nagyon figyelniük a teherautó és busz sofőröknek a jövő héten arra, hogy a járműveik, azok papírjai, a rakományuk rendben legyen és szabályosan közlekedjenek. Ugyanis egy héten át tartó rendőri ellenőrzésre számíthatnak – az egész EU-ban.
Hétfőtől fokozottan ellenőrzi a nehéz tehergépkocsikat és az autóbuszokat a rendőrség a közutakon, Magyarország egész területén. Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (ROADPOL) november 6. és 12. közötti időszakra „Truck & Bus” elnevezéssel hirdetett fokozott összeurópai közúti ellenőrzést, amelyhez a magyar rendőrség is csatlakozott. Az ellenőrzés során az elnevezéséhez híven elsősorban a tehergépjárművek és a buszok vezetői által elkövetett szabálytalanságok kiszűrésére fókuszálnak. Az ellenőrzést végzők kiemelt figyelmet fordítanak a vezetési és pihenőidőkre, valamint a veszélyes áruk szállításával összefüggő szabályok betartására. Jelen helyzetben a beutazás, illetve belföldön tartózkodás jogszerűségét is vizsgálják, de minden más szabálytalanság esetén intézkednek az egyenruhások.
Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák
A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.

Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.