2020.09.09, 18:42
Fogházbüntetésre ítélték az M3-ason két ember halálát okozó román sofőrt

Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt 1 év 10 hónap végrehajtható fogházbüntetésre ítélte és három évre eltiltotta a közúti járművezetéstől a Hajdúböszörményi Járásbíróság szerdán azt a román férfit, aki miatt ketten meghaltak az M3-as autópályán 2018 májusában.

A Debreceni Törvényszék szóvivője, Dobó Dénes elmondta, hogy az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, így az ügy a Debreceni Törvényszék elé kerül. A vádirat szerint a 33 éves férfi 2018. május 25-én este személygépkocsival az M3-as autópályán Budapest felől Nyíregyháza irányába haladt, a tempomatot használva folyamatosan 136 kilométeres óránkénti sebességgel. A férfi menetközben a rádióadások között keresgélt, ez elterelte a figyelmét. Az autópálya hajdú-bihari szakaszán gépkocsija utolérte az előtte csak 90-95 kilométeres óránkénti sebességgel haladó autót, és nekiütközött. A baleset következtében a vétlen gépjármű hátsó ülésén utazó két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek. A vétlen sofőr és a vádlott nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

 

Három nap szigor a kétkerekűekkel szemben

A kerékpárosokat és motorosokat fogja ellenőrizni a rendőrség.

...
2025.05.19. 21:26

Három nap szigor a kétkerekűekkel szemben

A kerékpárosokat és motorosokat fogja ellenőrizni a rendőrség.

Károkozó rolleresek

A Netrisk információja szerint tavaly 400 személyi sérüléses balesetet okoztak rolleresek.

...
2025.05.19. 07:25

Károkozó rolleresek

A Netrisk információja szerint tavaly 400 személyi sérüléses balesetet okoztak rolleresek.

Túl gyorsan ment, más látta a kárát

A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 37 éves férfi ellen, aki az utasainak okozott súlyos sérülést.

...
2025.05.16. 06:09

Túl gyorsan ment, más látta a kárát

A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 37 éves férfi ellen, aki az utasainak okozott súlyos sérülést.

Gyorshajtás legálisan

Átadták a ZalaZONE nagy sebességű oválpályáját.

...
2025.05.15. 06:29

Gyorshajtás legálisan

Átadták a ZalaZONE nagy sebességű oválpályáját.

Ittas vezetőkre vadásztak a fővárosban

Hét budapesti kerületben ellenőriztek a rendőrök, 2220 autóst szondáztak meg, közülük 15 volt ittas.

...
2025.05.14. 14:33

Ittas vezetőkre vadásztak a fővárosban

Hét budapesti kerületben ellenőriztek a rendőrök, 2220 autóst szondáztak meg, közülük 15 volt ittas.

Délután a Puskás Aréna környékén éleződik a dugóhelyzet

Forgalmi korlátozásokra kell számítani a Puskás Aréna környékén szerda délután a Magyar Kupadöntő labdarúgó-mérkőzés miatt.

...
2025.05.14. 07:49

Délután a Puskás Aréna környékén éleződik a dugóhelyzet

Forgalmi korlátozásokra kell számítani a Puskás Aréna környékén szerda délután a Magyar Kupadöntő labdarúgó-mérkőzés miatt.

Az új KRESZ és a kerékpározás

A számos újítást tartalmazó új KRESZ középpontjában a közlekedésbiztonság áll.

...
2025.05.13. 14:36

Az új KRESZ és a kerékpározás

A számos újítást tartalmazó új KRESZ középpontjában a közlekedésbiztonság áll.

Indul a Tour de Hongrie

Változik a közlekedés a fővárosban kedden és szerdán.

...
2025.05.13. 06:32

Indul a Tour de Hongrie

Változik a közlekedés a fővárosban kedden és szerdán.