Budapesten már tavaly megkezdődött az ígért új sebességmérő kamerák telepítése.
A fővárosi önkormányzat tavaly, “a főpolgármesteri bejelentést követően haladéktalanul megkezdte” a fixen telepített, a traffiboxokkal ellentétben állandóan működő sebességmérő kamerák telepítését – jelent meg a főpolgármester Facebook-oldalán. Posztjában Karácsony Gergely azt írta: tavaly próbaként a Váci úton, a Duna Plaza mellett a korábban eltérő műszaki megoldással kihelyezett, majd megrongált sebességmérő kamerák kiváltása történt meg. Az új eszközök már egy korábban kiépített infrastruktúrára épültek rá, és azóta is élesben üzemelnek. Ismertette, hogy az üzemeltetési költségek csökkentése érdekében az eredetileg tervezett 45 – egy-egy sáv mérésére alkalmas – kamera helyett 26 olyan modernebb sebességmérő kamerát telepítettek, amelyek összesen 46 sáv forgalmát képesek figyelni. A rendőrséggel folyamatosan egyeztetve, a balesetveszély mértékét és a rendelkezésre álló infrastruktúra adottságait figyelembe véve választották ki a telepítés helyszíneit az önkormányzat munkatársai. A főpolgármester bejegyzése szerint a sebességmérő kamerákat a mérésügyi hatóság hitelesítette, majd ezt követően helyezték üzembe azokat, amelyek a rendőrségi KAFIR rendszer tesztkörnyezetében jelenleg is működnek. A sikeres tesztüzemet és a fixen telepített sebességmérő kamerákat jelző közúti jelzőtáblák felszerelését követően a következő hetekben már éles üzemben bírságolja majd a rendőrség a szabályszegő gépjárművek üzemben tartóit – közölte Karácsony Gergely, hozzátéve: “a bírságbevétel a rendőrség bevételét képezi”, az üzemeltetés költségei a fővárosi önkormányzatot terhelik.
Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák
A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.
Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák
A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.
Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.