Havi szinten nőtt, éves szinten csökkent a behozott használt autók száma májusban.
Májusban 9234 import használt személyautó kapott magyar rendszámot, 13 százalékkal több, mint áprilisban, de még mindig jóval kevesebb, mint egy évvel korábban, amikor 12 283-at regisztráltak – közölte a joautok.hu használtautó portál a Datahouse adataira hivatkozva hétfőn az MTI-vel. A közlemény szerint mindez nem fogja vissza lényegesen a teljes hazai használtautó-kereskedelmet, mivel nyolcból hét használtautó-vásárló belföldi járművek közül választ. Halász Bertalan, a joautok.hu vezérigazgatója a közleményben úgy fogalmazott: a használtautó-import havi alakulása az év eddigi részében igen pontosan követi a tavalyi mozgásdinamikát, csak éppen 23-25 százalékkal alacsonyabb szinten.
Az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) statisztikái szerint bár idén már nőttek az újautó-eladások a kontinensen, a forgalomba helyezett új járművek száma európai szinten még mindig 23 százalékkal a 2019-es szint alatt van. Emiatt még mindig a korábbiaknál nagyobb a kereslet a használt járművek iránt, így az importautók forrását jelentő országokban nehéz kompromisszumok nélkül használt autóhoz jutni. Ráadásul a teljes autópiacot visszafogják a hitelezés megugró költségei, valamint a behozatallal foglalkozó kereskedők által jelenleg kínált kondíciók.
A behozott használt autók közötti márkasorrendet a Volkswagen, az Opel és a Ford vezeti, utánuk az Audi, a Mercedes, a BMW következik. Az elmúlt hónapokban minden második importált használt autó ezek közül került ki. A használtautó-import mennyisége az év első öt hónapjában összesen 44 102 volt, ami 24 százalékkal marad el az előző év hasonló időszakában regisztrált 58 255-ös értéktől. Ugyanebben az időszakban az újautó-eladások száma 47 089 volt, ez 2 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi 47 916-os mennyiségnél.
Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák
A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.
Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák
A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.
Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.