Július 1-jétől ismét nyári tarifát vezetnek be a horvát autópályákon.
A horvát autópályákon ismét bevezetik a nyári tarifát, emiatt tíz százalékkal magasabbak lesznek az autópályadíjak július 1-je és szeptember 30-a között – jelentette be a horvát autópályákat kezelő vállalat (HAC). A nyári tarifa nem vonatkozik a nehéz járművekre, autóbuszokra és kamionokra. Kriják Krisztina, az MTI tudósítójának információi szerint a szezonális autópályadíjakat először 2017-ben vezették be, de az elmúlt négy évben a koronavírus-járvány, majd a gazdasági válság miatt nem alkalmazták. Ez is része volt a horvát kormánynak a polgárokat és a gazdaságot támogató intézkedéscsomagjának.
A HAC ismertetése szerint a szezonális úthasználati díjak bevezetése egyes járműkategóriák esetében abból adódik, hogy a teljes éves forgalom mintegy 40 százaléka a nyári hónapokra tevődik. Emiatt ebben az időszakban jelentősen megnőnek a karbantartási, biztonsági, felügyeleti és forgalomirányítási költségek. Továbbra is kedvezmény illeti azokat az autósokat, akik rendelkeznek elektronikus ENC-készülékkel, amelynek használata a szezonban 21, a szezonon kívül 33 százalékos engedményre jogosít fel.
A készülékek a fizetőkapuk melletti irodákban megvásárolhatók és készpénzzel is feltölthetők, ára 15 euró. Bármekkora összeg feltölthető rá, aminek a felhasználási ideje nem korlátozott, tehát akár jövőre is felhasználható. A készülékkel elkerülhető a sorban állás a készpénzes fizetőkapuknál, az ENC feliratú kapunál rendszerint rövid lassítással, vagy néhány percen belül tovább lehet haladni. Az elektronikus dobozt a szélvédő mögé kell helyezni, a fizetőkapuhoz érve az eszköz sípol, majd nyílik a kapu. A lehajtást az autópályáról regisztrálja a következő ENC feliratú kapu, és leveszi a készülékről az útdíjnak megfelelő összeget, ami a kijelzőn láthatóvá válik, mint ahogy az is, hogy mennyi pénz maradt a készüléken.
Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák
A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.
Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák
A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.
Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.