Az áprilisi egyhetes „Speed” fokozott sebességellenőrzés során közel kétszer annyi gyorshajtót szűrtek ki, mint a tavalyi hasonló akcióban.
Az április végi „Speed” páneurópai sebességellenőrző akciót, amelyben a magyar rendőrség is részt vett, a ROADPOL szervezet (Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata) intézkedési terve alapján hajtották végre. Április 17 és 23 között minden nap az átlagosnál nagyobb számban végzett sebességellenőrzést a rendőrség. Ezen a héten zajlott a „Speedmarathon” elnevezésű 24 órás intenzív sebességellenőrzési időszak is, ennek az eredményei azonban nem számítanak bele a „Speed” akció eredményeibe, ezt a ROADPOL és a magyar rendőrség is külön értékeli.
A „Speed” során Magyarországon 13 919 járművezetővel szemben intézkedtek az ellenőrzést végző rendőrök, összehasonlításként a tavaly, március végén lezajlott „Speed” ellenőrzés időszakában, szintén egy hét alatt 7709 gyorshajtót értek tetten. A fenti számból idén 8645 gyorshajtót a sebességellenőrző készülékek automata üzemmódban mértek be, 5274 gyorshajtó pedig a leállításos ellenőrzések során akadt fenn. Szabálysértés miatt helyszíni bírságot 3536 járművezető ellen szabtak ki, 77 sofőr ellen feljelentést tettek. Közigazgatási bírságot 1590 fő ellen szabtak ki, közigazgatási eljárást 71 járművezetővel szemben indítottak.
A legtöbb járművezető ellen nem meglepő módon Budapesten intézkedtek: 2810 gyorshajtó akadt fenn a hálón a fővárosban. A képzeletbeli dobogó második helyére a Csongrád-Csanád vármegyei gyorshajtók kerültek fel, ott 1607 sofőr lépte át a traffipaxok előtt a megengedett legnagyobb sebességet. A harmadik hely a Hajdú-Bihar vármegyei gyorshajtóké lett, ott 1598 sofőrnek sikerült túl gyorsan beleszaladniuk a mérésbe. A „Speed” akció során a rendőrök bűncselekmények miatt is intézkedtek, fennakadt a hálón 4 körözött bűnöző, egy fő kábítószerrel kapcsolatos ügyben, 10 pedig nem nevesített bűncselekmény miatt keltette fel az ellenrőzést végzők figyelmét.
Jön az utánpótlás
30 százalékot meghaladó mértékben nőtt a használt autók importja márciusban.
Jön az utánpótlás
30 százalékot meghaladó mértékben nőtt a használt autók importja márciusban.
Húsvéti ittas vezetők Budapesten
A BRFK jelentése szerint a fővárosban 75 ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök a húsvéti ünnep alatt.
Húsvéti ittas vezetők Budapesten
A BRFK jelentése szerint a fővárosban 75 ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök a húsvéti ünnep alatt.
Forgalomkorlátozások és járatmódosítások
Az amerikai alelnök látogatása miatt április 6. és 8. között több helyen megváltozik a forgalmi rend Budapesten, amely a közösségi közlekedést is érinti.
Forgalomkorlátozások és járatmódosítások
Az amerikai alelnök látogatása miatt április 6. és 8. között több helyen megváltozik a forgalmi rend Budapesten, amely a közösségi közlekedést is érinti.
Egy lépésre a teljesidős sétálóutcától
Május elsejétől Budapesten hétköznap esténként is sétálóutcaként fog funkcionálni a pesti alsó rakpart egy szakasza.
Egy lépésre a teljesidős sétálóutcától
Május elsejétől Budapesten hétköznap esténként is sétálóutcaként fog funkcionálni a pesti alsó rakpart egy szakasza.
Új rendőrautók érkeztek
Komoly számban újult meg a rendőrség autóállománya az új beszerzésekkel.
Új rendőrautók érkeztek
Komoly számban újult meg a rendőrség autóállománya az új beszerzésekkel.
Nagy emelés után lassú csökkenés
Az átlagdíjak csökkenésével indult az év a gépjármű-felelősségbiztosításoknál.
Nagy emelés után lassú csökkenés
Az átlagdíjak csökkenésével indult az év a gépjármű-felelősségbiztosításoknál.
Húsvéti Ünnepek, kiemelt veszélyek!
Fokozott forgalomra és felelős döntésekre figyelmeztet a rendőrség a húsvéti ünnepek idején!
Húsvéti Ünnepek, kiemelt veszélyek!
Fokozott forgalomra és felelős döntésekre figyelmeztet a rendőrség a húsvéti ünnepek idején!
Részben megengedett a mozgás a kamionoknak Húsvétkor
Az ünnepek alatti kamionstopot részlegesen feloldják.
Részben megengedett a mozgás a kamionoknak Húsvétkor
Az ünnepek alatti kamionstopot részlegesen feloldják.
