2024.06.30, 07:25
Diplomaták buszsávhasználata

Jogszabálymódosítással segíti az ÉKM az uniós elnökség alatt a fővárosi közlekedést.

Júliustól Magyarország látja el az Európai Unió soros elnökségét, amely jelentős számú nemzetközi delegáció mozgását teszi szükségessé a fővárosban. A közúti közlekedés szabályainak módosításával segíti az Építési és Közlekedési Minisztérium, hogy magyar uniós elnökség ne okozzon többletterhelést Budapest úthálózatán. A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet módosítása lehetővé teszi, hogy a delegációk kijelölt járművei az autóbusz- és trolibuszforgalom, azaz a közösségi közlekedés zavarása nélkül az autóbusz forgalmi sávokban közlekedjenek. A Magyar Közlöny 2024. június 28-i számában megjelent jogszabálymódosítás szigorúan csak a kijelölt járművekre vonatkozik, amelyek a közösségi közlekedés zavarása nélkül élhetnek ezzel a lehetőséggel, azaz a buszsáv továbbra is az autóbuszoké és a trolibuszoké, a közösségi közlekedésnek itt elsőbbsége van. Bizonyos korlátozások és tilalmak alóli, szigorú feltételek szerint történő felmentésre – mint a buszsávok kizárólag a kijelölt járművek számára történő időszaki megnyitása – más európai ország, így például Németország közlekedési rendszere is lehetőséget biztosít.

Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák

A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.

...
2025.01.30. 07:10

Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák

A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.

Márciusi dugók az Árpád hídnál

A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

...
2025.01.27. 08:48

Gyorstöltés vásárlás közben

Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

...
2025.01.25. 07:48

Gyorstöltés vásárlás közben

Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

Iskolarendőr szakmai nap

Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

...
2025.01.24. 17:24

Iskolarendőr szakmai nap

Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között

200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

...
2025.01.23. 15:52

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között

200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

Ma is fennáll az ónos eső lehetősége

A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

...
2025.01.23. 08:32

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma

Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

...
2025.01.22. 09:21

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma

Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

Ittas sofőröket kerestek

Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.

...
2025.01.21. 06:30

Ittas sofőröket kerestek

Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.