A közlekedési balesetek száma jelentősen csökkent Zala vármegyében 2023-ban.
A zalai rendőrfőkapitány, dr. Vereckei Csaba r. dandártábornok a Zala Vármegyei Közgyűlésen tartott beszámolójában egyebek mellett arról beszélt, hogy Zalában tavaly a korábbi évhez képest több mint 50 százalékkal csökkent a halálos balesetek száma. 2023-ban 11 halálos közúti baleset történt, ez az adat 15 éves visszatekintésben a legalacsonyabb. A múlt évben több mint hétezer büntetőpontot osztottak ki a közlekedési szabályok megsértői között, idén pedig az első negyedévben ötezret – mondta Vereckei Csaba, hozzátéve: mindent elkövetnek azért, hogy a közlekedők komolyan vegyék a szabályokat. Jelenleg, több mint 1100 rendőr szolgál a vármegyében, a létszám feltöltöttsége 98 százalékos. Jelentős szervezeti változást hozott, hogy tavaly nyáron Horvátország csatlakozott a schengeni övezethez, így 150 határrendésznek kellett új beosztást találni, ennek kapcsán pedig mindössze négyen léptek ki a rendőrség kötelékéből.
Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák
A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.

Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.