Akad, aki azért dönt az illegális jogosítványszerzés mellett, mert anyagi előnyt vár a megoldástól, más azért, mert másképp nem megy, vagy éppen gyorsan akar jogsit szerezni. Újabb elcsalt eset akadt fenn a hatósági hálón.
Egy hete írtunk arról, hogy a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség befolyással üzérkedés bűntette és közokirat-hamisítás bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki a gépjármű oktatóként és a vizsgabiztosként dolgozó ismerősei befolyásolására hivatkozva 700 000 forintot kért megbízójától a sikeres forgalmi vizsgájának az elintézéséhez. A jogosítány megszerzéséért a megbízó helyett más személy tette le a forgalmi vizsgát.
Hasonló esetre derült fény, mikor egy éve egy akkor 44 éves férfi motorkerékpár jogosítvány megszerzése érdekében közlekedési alapismeretek vizsgára jelentkezett. Az írásbeli teszt kitöltését megelőzően azonban kiderült, hogy a férfi a testvére helyett akart vizsgát tenni úgy, hogy az ő igazolványát mutatta be a személyazonosság ellenőrzésekor. A férfit a helyszínre hívott járőrök közokirat-hamisítás gyanúja miatt előállították és közokirat-hamisítás bűntett kísérletének gyanúja miatt kihallgatták.
A Bács-Kiskun vármegyei gazdaságvédelmi osztály munkatársai ezt követően tüzetesen megvizsgálták a fiatalabb férfi korábbi KRESZ-vizsgáit is. Kiderült, hogy a C, CE és D kategóriás jogosítvány megszerzésére irányuló teszteket sem ő töltötte ki, bár az nem volt bizonyítható, hogy ezekben az esetekben ki helyettesítette. A szóban forgó vezetői engedélyt a rendőrök lefoglalták, és a 39 éves kecskeméti férfit többrendbeli közokirat-hamisítás bűntettének gyanúja miatt kihallgatták. A jelenleg szabadlábon védekező gyanúsítottak ügyében a vizsgálat befejeződött. Mivel a testvérpár ellen vádemelést javasolnak a nyomozók, az iratokat átadták a járási ügyészségnek.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
