700.000 forintért cserébe más tett forgalmi vizsgát a jogosítványszerzéshez, nem az, akinek kellett volna. A megbízó, és a cserét lebonyolító is bajba került.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség befolyással üzérkedés bűntette és közokirat-hamisítás bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki a gépjármű oktatóként és a vizsgabiztosként dolgozó ismerősei befolyásolására hivatkozva 700 000 forintot kért megbízójától a sikeres forgalmi vizsgájának az elintézéséhez. Végül a megbízó helyett más személy tette le a forgalmi vizsgát.
A vádirat szerint egy nagykőrösi férfi jogosítványt szeretett volna szerezni. Több sikertelen forgalmi vizsgát követően, 2020. novemberében feleségével együtt azért kereste fel a kecskeméti férfit, mert ismerősétől azt hallotta, hogy ő segíteni tud a jogosítvány megszerzésében. A beszélgetés során a vádlott azt a látszatot keltette a párnak – az ügy gyanúsítottjainak –, hogy a gépjármű oktatóként és a vizsgabiztosként dolgozó ismerősei befolyásolásával el tudja intézni a sikeres forgalmi vizsgát, amiért 700.000 forintot kért. A pár az ajánlatot elfogadta és abban állapodott meg a férfival, hogy a kért összeg felét előre, a másik felét a sikeres forgalmi vizsgát követően fizetik meg.
A vádlott ezután – anélkül, hogy erről a gyanúsítottat tájékoztatta volna – felkért egy, az eljárás során ismeretlenül maradt személyt arra, hogy a nagykőrösi férfi helyett vizsgázzon le. Az ismeretlen személy a forgalmi vizsgán megjelent, magát hamis ideiglenes személyi igazolvánnyal a nagykőrösi férfiként igazolta és sikeresen le is vizsgázott. Ennek eredményeként a nagykőrösi férfi jogosítványt szerzett, míg a vádlott megkapta a 700.000 forint másik felét.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség a jogosítványra vágyó férfival és a feleségével szemben befolyás vásárlásának vétsége és közokirat-hamisítás bűntette miatt az eljárást 2 évre felfüggesztette, mivel a jövőbeni magatartásukra tekintettel az eljárás megszüntetése várható. A jogosítványt pénzért intéző kecskeméti férfival szemben szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozta. A vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.