2021.05.18, 12:50
Bűncselekmény lett, ha valaki vezet az eltiltás ideje alatt

Szigorúbban bírálja el mostantól a hatóság, ha valaki járművet vezet az eltiltásának a hatálya alatt. Túl sokan űzték ezt a „játékot”!

Sorra érkeztek a közelmúltban is az olyan hírek, amelyek arról szóltak, hogy a vezetéstől való eltiltás ellenére járműbe ülők okoztak súlyos baleseteket. Mindebből kitűnik, hogy sokan félvállról veszik a vezetéstől való eltiltást, amit ki lehet érdemelni többféle szabálytalansággal – ittas vezetés, előéleti pontok halmozása, súlyos szabályszegéssel, baleset okozás. A vezetéstől való eltiltás soha nem véletlen műve, ez is a szabálysértő magatartás egyik retorziós eszköze. Valamint a hatóság a többi közlekedőre veszélyt jelentő sofőröket így tartja távol a forgalomtól, illetve „kényszeríti” rá, hogy a jogosítványa visszaszerzésének az érdekében utánképzésen vegyen részt – közlekedési bűncselekmény miatt bevont vezetői engedély visszaszerzéséhez szükséges az utánképzésen való részvétel. Ugyancsak utánképzésen kell részt venni, ha a vezetői engedélyt közlekedési szabálysértés miatt legalább 6 hónapra vonták vissza, illetve ha a járművezető elérte a meghatározott számú előéleti pontot és az alapján történt a járművezetői engedély visszavonása.

A hatóság tapasztalatai szerint gyakorivá vált tehát a gépjárművezetéstől való eltiltás figyelmen kívül hagyása az eltiltottak részéről. Így szükséges volt egy lépés, amely segít abban, hogy az eltiltottak komolyan vegyék a tilalmat. Ezért május 14-től a „járművezetés eltiltás hatálya alatt” már bűncselekménynek minősül, ennek megfelelően a korábbinál súlyosabb a büntetőjogi elbírálása – mindeddig szabálysértésnek számított.  A szigorításról az egyes rendészeti igazgatási törvények módosításáról szóló 2021. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Törvény) 61. §-a rendelkezik.

Eszerint 2021. május 14-ei hatállyal a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 239/B. §-ába új törvényi tényállásként beiktatta a járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűncselekményt. Ezzel egyidejűleg a Törvény 55. §-a szintén 2021. május 14-ei hatállyal a szabálysértési elzárással is büntethető szabálysértések körébe vonta az engedély nélküli vezetés szabálysértést – a járművezetés az eltiltás hatálya alatt törvényi tényállás korábbi szabálysértési alakzata helyébe – a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény (a továbbiakban: Szabs. tv.) 176. §-aként.

Az új bűncselekmény tényállásszerűségének feltétele:

–    a járművezetővel szemben hatályos járművezetéstől eltiltás fennállása,

–    a bűncselekmény szándékos bűnösségének kizárólagosságára tekintettel a járművezető tudatának át kell fognia, hogy a járművezetéstől el van tiltva (vagyis az elkövetést megelőzően a járművezetéstől eltiltásról szóló jogerős döntésről jogszerűen kellett, hogy értesüljön),

–    a járművezetéstől eltiltás meghatározott járműkategóriára, illetve járműfajtára is vonatkozhat (érvényesülési kör), ekkor kizárólag az ennek megfelelő jármű vezetése esetén valósul meg a bűncselekmény.

Közúti ellenőrzés során a vezetői engedély nyilvántartás adatai alapján lehet megállapítani, hogy az ellenőrzött járművezető el van-e tiltva a járművezetéstől. Akit a járművezetéstől eltiltás hatálya alatt annak érvényesülési körébe tartozó jármű vezetésén értek tetten, azzal szemben indokolt a büntető feljelentés megtétele és a nyomozás megindítása.

Abban az esetben, ha az eltiltás hatálya alatt járművet vezető és a vezetett jármű üzembentartójának személye eltér, úgy indokolt a járművet vezetésre átadó személy kilétének megállapítása és felelősségének tisztázása. Ugyanis, ha a járművet vezetésre átadó személy tudott a tetten ért sofőr vezetői engedélyének a bevonásáról, akkor ő is felelősségre vonható.

Amennyiben a járművezető nem áll járművezetéstől eltiltás hatálya alatt, de az engedélyhez kötött jármű vezetéséhez nem rendelkezik járművezetésre jogosító okmánnyal, akkor engedély nélküli vezetés szabálysértés miatt felelősségre vonható, ami a változás szerint elzárással is büntethető, illetve helyszíni bírság, vagy szabálysértési eljárás során pénzbírság is kiszabható.

Halad a Flórián téri felüljáró felújítása a fővárosban

Télen is dolgoznak Budapesten a Flórián téri felüljárók lezárt északi hídján.

...
2026.02.02. 07:54

Halad a Flórián téri felüljáró felújítása a fővárosban

Télen is dolgoznak Budapesten a Flórián téri felüljárók lezárt északi hídján.

Ne felejtsék el kiváltani az ideit!

Szombat éjfélkor lejárnak a tavalyi éves úthasználati jogosultságok.

...
2026.01.30. 08:11

Ne felejtsék el kiváltani az ideit!

Szombat éjfélkor lejárnak a tavalyi éves úthasználati jogosultságok.

Szaporodik a kátyúk száma

A Budapest Közút közlése szerint a fővárosban várhatóan 10-12 ezer burkolathiba javítására lesz szükség a közutakon.

...
2026.01.29. 06:07

Szaporodik a kátyúk száma

A Budapest Közút közlése szerint a fővárosban várhatóan 10-12 ezer burkolathiba javítására lesz szükség a közutakon.

Félreértett e-matrica

Az M1 autópályával érintett mind a négy vármegye összes díjköteles útjára érvényes az M1 regionális matrica.

...
2026.01.26. 11:34

Félreértett e-matrica

Az M1 autópályával érintett mind a négy vármegye összes díjköteles útjára érvényes az M1 regionális matrica.

Zárt határ Szerbia felé

Január 26-án, hétfőn, teherforgalmi blokád lesz a szerb határon.

...
2026.01.24. 10:10

Zárt határ Szerbia felé

Január 26-án, hétfőn, teherforgalmi blokád lesz a szerb határon.

Lassú lesz szombaton Budaörs és Budapest között az autópálya bevezető

Forgalomkorlátozás várható az M1-es és az M7-es autópálya bevezető szakaszán szombaton.

...
2026.01.23. 17:55

Lassú lesz szombaton Budaörs és Budapest között az autópálya bevezető

Forgalomkorlátozás várható az M1-es és az M7-es autópálya bevezető szakaszán szombaton.

Elkészült az új KRESZ tervezete

Olvasható, véleményezhető mindenki számára az új KRESZ. Az Építési és Közlekedési miniszter oldalán található pdf formátumban a tervezet.

...
2026.01.20. 10:03

Elkészült az új KRESZ tervezete

Olvasható, véleményezhető mindenki számára az új KRESZ. Az Építési és Közlekedési miniszter oldalán található pdf formátumban a tervezet.

Mivel várja vissza a havazást a Magyar Közút?

Havazáskor egy sokszereplős géppark mozdul meg az országban. A Magyar Közút bemutatta mivel dolgozik.

...
2026.01.19. 11:05

Mivel várja vissza a havazást a Magyar Közút?

Havazáskor egy sokszereplős géppark mozdul meg az országban. A Magyar Közút bemutatta mivel dolgozik.