Az ország minden részében újraindulnak a közlekedési vizsgák és utánképzések, miután hétfőtől Budapesten is lehetővé válik a közlekedési vizsgák szervezése. Az egyes helyszíneken a jelentkezések függvényében hirdetik ki az első időpontokat - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
A kormány hétvégén hozott döntésével összhangban hétfőtől Budapesten is újraindulhatnak a márciusban felfüggesztett közlekedési vizsgák, utánképzések és pályaalkalmassági vizsgálatok. A gördülékeny folyamatok érdekében a KAV Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont Nonprofit Kft. minden ügyfélszolgálata az eredeti nyitvatartási rend szerint várja az autósiskolák részéről érkező vizsgajelentéseket, a pályaalkalmassági vizsgálatra jelentkező ügyfeleket. Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár a közleményben kiemeli: „a közlekedési vizsgáztatás egy héttel ezelőtti, vidéki újraindulása óta az elővigyázatossági óvintézkedések szigorú betartatása mellett összesen közel 3000 vizsgázó adhatott számot tudásáról. A vizsgák és vizsgálatok szervezésénél előnyt élveznek azon ügyfelek, akik korábban már rendelkeztek időponttal, de azt a vészhelyzeti korlátozások miatt a vizsgaközpontnak le kellett mondania.” A társaság a továbbiakban is csak ott szervez vizsgákat, vizsgálatokat és utánképzéseket, ahol járványügyi szempontból biztonságos körülményeket tud teremteni. A részvétel kötelező feltétele a védőfelszerelés – maszk és kesztyű – viselése.
Halad a Flórián téri felüljáró felújítása a fővárosban
Télen is dolgoznak Budapesten a Flórián téri felüljárók lezárt északi hídján.
Halad a Flórián téri felüljáró felújítása a fővárosban
Télen is dolgoznak Budapesten a Flórián téri felüljárók lezárt északi hídján.
Ne felejtsék el kiváltani az ideit!
Szombat éjfélkor lejárnak a tavalyi éves úthasználati jogosultságok.
Ne felejtsék el kiváltani az ideit!
Szombat éjfélkor lejárnak a tavalyi éves úthasználati jogosultságok.
Szaporodik a kátyúk száma
A Budapest Közút közlése szerint a fővárosban várhatóan 10-12 ezer burkolathiba javítására lesz szükség a közutakon.
Szaporodik a kátyúk száma
A Budapest Közút közlése szerint a fővárosban várhatóan 10-12 ezer burkolathiba javítására lesz szükség a közutakon.
Félreértett e-matrica
Az M1 autópályával érintett mind a négy vármegye összes díjköteles útjára érvényes az M1 regionális matrica.
Félreértett e-matrica
Az M1 autópályával érintett mind a négy vármegye összes díjköteles útjára érvényes az M1 regionális matrica.
Zárt határ Szerbia felé
Január 26-án, hétfőn, teherforgalmi blokád lesz a szerb határon.
Zárt határ Szerbia felé
Január 26-án, hétfőn, teherforgalmi blokád lesz a szerb határon.
Lassú lesz szombaton Budaörs és Budapest között az autópálya bevezető
Forgalomkorlátozás várható az M1-es és az M7-es autópálya bevezető szakaszán szombaton.
Lassú lesz szombaton Budaörs és Budapest között az autópálya bevezető
Forgalomkorlátozás várható az M1-es és az M7-es autópálya bevezető szakaszán szombaton.
Elkészült az új KRESZ tervezete
Olvasható, véleményezhető mindenki számára az új KRESZ. Az Építési és Közlekedési miniszter oldalán található pdf formátumban a tervezet.
Elkészült az új KRESZ tervezete
Olvasható, véleményezhető mindenki számára az új KRESZ. Az Építési és Közlekedési miniszter oldalán található pdf formátumban a tervezet.
Mivel várja vissza a havazást a Magyar Közút?
Havazáskor egy sokszereplős géppark mozdul meg az országban. A Magyar Közút bemutatta mivel dolgozik.
Mivel várja vissza a havazást a Magyar Közút?
Havazáskor egy sokszereplős géppark mozdul meg az országban. A Magyar Közút bemutatta mivel dolgozik.
