Télen is dolgoznak Budapesten a Flórián téri felüljárók lezárt északi hídján.
A karácsonyi és az újévi szünetet után január 5-én folytatták a munkát a Flórián téren, Budapesten. A munka jelenleg a felüljárópáros északi hídján folyik, a felszerkezethez kapcsolódó védőállványrendszert építik, valamint a hídszegélyeket bontják. Tehát a téli körülmények között is végezhető munkákat végzik, ha úgy alakult akkor egy-egy éjszaka is dolgoztak. A szabadtéren dolgozók számára a jogszabályokban rögzítetteknek megfelelően minden napszakban biztosított a több, melegben eltöltött pihenőidő, valamint a forró védőital.
Az idő javulásával folytatódik majd a szerkezet sóvédelmének felhordása, valamint elkezdődik a hiányzó kőburkolatok javítása és pótlása a hídfőkön. Az északi híd vasbeton pályalemezének részletes állapotfelmérése már megtörtént. A déli felüljárón a számítottnál rosszabb műszaki állapot többletmunkát és a tervezettnél összetettebb beavatkozásokat igényelt. Emiatt az északi híd állapotfelmérését már célzatosan végezték el.
A Flórián téri felüljárók felújításának második üteme továbbra is forgalomkorlátozásokkal jár. Az Árpád híd és a Flórián téri csomópont áteresztőképessége Buda, illetve Észak-Buda felé kisebb, mint az első ütem idején, ezért a BKK azt javasolja a gépjárművel közlekedőknek, hogy lehetőség szerint Pest felől kerüljék el az Árpád hidat, és másik hidat választva közelítsék meg az úti céljukat. Ezzel csökkenthető a Flórián tér és környékének forgalmi terhelése. A BKK kéri az arra közlekedőket, valamint az agglomerációból érkezőket és oda tartókat, hogy ha tehetik, a közösségi közlekedést, különösen a nagy kapacitású kötöttpályás járatokat vegyék igénybe.
A közösségi közlekedést több módon is segíti a BKK, hogy érdemi alternatívát kínáljon az autóval közlekedőknek. Csúcsidőszakban sűrűbben közlekedik az 1-es és az 1A villamos, valamint a 34-es és a 106-os autóbusz. Az Árpád hídon a Népfürdő utcától a Szentlélek térig ideiglenes buszsáv segíti a Buda felé tartó autóbuszok haladását – a buszsáv nem csökkenti a híd áteresztőképességét, ugyanis a budai hídfőnél csak két sávon haladhat a forgalom, a buszsávot az „elfogyó” harmadik sávban jelölték ki.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

Inkább nyaraltak az emberek
Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.
Inkább nyaraltak az emberek
Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.
Nyárzárás
A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ 2026. augusztus 31-én, a Hősök terén tartott sajtónyilvános közterületi ellenőrzéssel zárta le közös nyári baleset-megelőzési tevékenységét.

Polgárőri segítség a tanévkezdéshez
A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.
Polgárőri segítség a tanévkezdéshez
A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.
Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót
Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.
Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót
Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.
Drágábban autózhatunk
A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.
Drágábban autózhatunk
A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.
Nőtt a vadbalesetek száma
A vadbalesetek számának emelkedésére figyelmeztet a biztosítási alkuszok szövetsége.
Nőtt a vadbalesetek száma
A vadbalesetek számának emelkedésére figyelmeztet a biztosítási alkuszok szövetsége.