Az árvízhelyzetre való tekintettel nyúltak hozzá a közlekedési szabályokhoz.
A Magyar Közlönyben szerda este megjelent kormányhatározat szerint “a 2024. őszi levonuló árhullám által előidézett veszély, katasztrófaveszély vagy katasztrófahelyzet elhárításának ideje alatt a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendelet 36. § (8) bekezdés b) pont bh) alpontja alapján az autóbusz forgalmi sáv használatára jogosult, az elhárításban részt vevő szervezetek kijelöléséről és részükre az 1. melléklet szerinti megjelölésre szolgáló jelzés kiadásáról.”
Az „OMIT” és „Árvízvédelem” (a képen) jelzéssel ellátott járművek az árhullám levonulásáig szabadon használhatják a buszsávokat.
A határozat melléklete tartalmazza a jelzések méreteit és kihelyezésük módját is, illetve azt is, hogy használatukat a rendőrség fogja ellenőrizni.
Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák
A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.

Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.