2023.06.22, 08:49
Az autósok elfeledhetik a Lánchidat

A közpénzből felújított budapesti Lánchidat a fővárosi vezetés döntése alapján nem használhatják az autósok.

A fővárosi főpolgármester közlése szerint a Lánchíd teljeskörű felújítása után is fenntartják a jelenlegi forgalmi rendet, tehát nem tervezik visszaállítani az egyéni gépjárműforgalmat a hídon – csak buszok, taxik, kétkerekűek és megkülönböztetett jelzést használó járművek hajthatnak át rajta. A döntést a városvezetés egy online szavazás eredményére hivatkozva hozta meg, mely szavazáson 136 ezer budapesti vett részt, és a 80 százalékuk az „autómentes” Lánchíd mellett voksolt – a szavazáson résztvevők száma az arra jogosultak 9 százaléka volt. Így Karácsony Gergely a Budapesti Közlekedési Központot (BKK) arra utasította, hogy véglegesítsék a Lánchíd forgalmi rendjével kapcsolatos teendőiket, valamint arra, hogy folytassák a Lánchídhoz kapcsolódó közterületek zöldítését.

A Lánchíd megújult útpályáját 2022. december 16-án helyezték ideiglenes forgalomba, azóta használhatják a BKK járatai, a taxik, valamint a kerékpárral, a motorkerékpárral és a segédmotoros kerékpárral közlekedők. A személy- és egyéb gépjárművel közlekedők az ideiglenes forgalmi rend értelmében nem mehetnek a hídra, behajtani tilos tábla figyelmeztet erre. Gyalog a felújítás végleges szakaszának lezárta után lehet használni a hidat.

Karácsony Gergely közölte, hogy a szakmai szervezetekkel a Lánchíd forgalmi rendjével kapcsolatban utólag közlekedési egyeztetést kezdeményeznek, de ez nem fogja befolyásolni a most meghozott döntést. “Nem kívánjuk az egyéni gépjárműforgalmat visszaállítani a Lánchídon” – jelentette ki. Azt is mondta, hogy a Lánchíd végleges forgalmi rendjéről a felújítás végéig kell dönteni, és ez a döntés megszületett, végre fogják hajtani a budapestiek döntését, de szeretnének a belváros forgalmi rendjéről egyeztetni a szakmai szervezetekkel. (A szavazás költségét 130 millió forintban jelölték meg).

Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák

A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.

...
2025.01.30. 07:10

Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák

A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.

Márciusi dugók az Árpád hídnál

A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

...
2025.01.27. 08:48

Gyorstöltés vásárlás közben

Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

...
2025.01.25. 07:48

Gyorstöltés vásárlás közben

Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

Iskolarendőr szakmai nap

Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

...
2025.01.24. 17:24

Iskolarendőr szakmai nap

Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között

200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

...
2025.01.23. 15:52

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között

200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

Ma is fennáll az ónos eső lehetősége

A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

...
2025.01.23. 08:32

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma

Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

...
2025.01.22. 09:21

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma

Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

Ittas sofőröket kerestek

Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.

...
2025.01.21. 06:30

Ittas sofőröket kerestek

Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.