A dunai árhullám levonulása zavartalan, de Nagybajcs a vártnál magasabb tetőzése és a mellékfolyók nagyobb vízszállítása miatt az alsóbb szakaszon is magasabb tetőzés és lassabb apadás várható.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a dunai árhullám levonulásának pontos előrejelzését megnehezítette a Vág vízgyűjtőjén lehullott intenzív csapadék, valamint a Bősi erőmű üzemrendje és az ott keletkező uszadéktorlódás. Az uszadéktorlódás eltávolítása szükségessé tette az árhullám egy részének a visszatartását, és átkormányzását a közös főmederbe, emiatt Nagybajcson kettős tetőzés alakult ki, ami az alsóbb szakaszokon az árhullámok tetőzését módosítja és elnyújtja.
A tájékoztatás szerint a hétvégén is folytatódott Duna vonalában a csapadékos időjárás, több hullámban hullott további 15-60 milliméter, néhány osztrák vízgyűjtőn 60-80 milliméter közötti, vegyes halmazállapotú csapadék, miközben jelentős enyhülés kezdődött. A csapadékos időjárás hatására a Dunán és mellékfolyóin árhullámok vonulnak le. A Duna Nagybajcsnál kedden késő este másodjára is tetőzött 616 centiméteres vízállással, másodfokú készültség mellett. A tetőzés már Gönyűnél is megtörtént szerda hajnalban, itt 577 centiméter volt a legmagasabb vízállás. Az árhullám tetőzése Komárom közelében járt szerda délelőtt (10 órai vízállás: 611 centiméter), itt pár centiméteres további áradás várható még.
Nagybajcs másodszori vártnál magasabb tetőzése, illetve a mellékfolyók (Vág, Garam, Ipoly) vártnál nagyobb vízszállítása miatt az alsóbb szakaszon is magasabb tetőzés és lassabb apadás várható. Esztergomnál szerda reggel hétkor 600 centiméter volt a vízállás, napközben pedig 606 centiméter körüli tetőzés valószínűsíthető. A közlemény szerint szerda délelőtt 10 órai budapesti vízállás 682 centiméter volt, a tetőzés 700 centiméter körül várható december 28-án napközben. Budapesten az árvíz miatt a rakpartok le vannak zárva, és nem jár a 2-es villamos a Széchenyi István tér és a Boráros tér között. A 2B és a 23-as villamos a Jászai Mari tér és a Boráros tér között szünetel.
Az OVF az árhullám miatt a csapadékelvezető csatornák, árkok zsilipjeit lezárta, folyamatosan figyelemmel kíséri az érkező háttérvizeket, és amennyiben szükséges, átemeli a vizet. Hozzátették: az áradó Duna miatt a Ráckevei (Soroksári)-Duna-ág nagyműtárgyait (Kvassay-zsilip, Tassi-zsilip) zárva tartják. A számítások szerint a fővárosi rakpart szintje alá december 30-án kerülhet a vízállás. Baján szerda délelőtt 10 órakor 732 centiméteres volt vízállás, a tetőzés másodfokú készültség elrendelés mellett 822 centiméter körül várható 30-án napközben. A közleményben kitértek arra is, hogy árhullám vonul le a Lajtán, amely Mosonmagyaróvárnál szerdán tetőzik, további vízállásemelkedés már nem várható. A Rábán további jelentős vízszintemelkedés szintén nem valószínű a következő napokban.
A Tiszán folytatódik az árhullám levonulása, a tetőzés már elhagyta a folyó hazai szakaszát, egy újabb kisebb árhullám van levonulóban. Még első fok fölötti vízállásokat mérnek Kiskörénél és Szolnoknál. A Tisza mellékfolyóin a lehullott csapadék és az enyhébb idő miatt szintén több helyen emelkedett a vízszint, de árvédelmi fokozatot elérő vagy azt meghaladó vízállás csak a Zagyva-Tarna vízrendszerén várható. Tarnaörsnél és Jászteleknél első fok körüli vízállásokat mérnek. A következő napokban egyre inkább apadó vízjárásra lehet számítani.
Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák
A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.
Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák
A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.
Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.