2023.05.21, 10:05
Apjától csent autóval baleseteztek

Barátja halt meg az ittas fiatalkorú által okozott balesetben.

A Somogy Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Kaposvári Járási Ügyészség halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt emelt vádat azzal a fiúval szemben, aki szeszes ital fogyasztását követően halálos kimenetelű balesetet okozott. A vádirat lényege szerint a fiatalkorú gimnazista vádlott rendezett családi körülmények között élt. Példás tanulmányi előmenetelű, az iskolában tisztelettudó és jól teljesítő, nagy baráti társasággal rendelkező, a közösségi életben aktívan részt vevő fiatal. A balesetet idején még nem volt 16 éves sem.

Az elkövető 2022 októberében a Fonyódi járásban található otthonában tartózkodott barátaival. Az éjszakai órákban, közös italozás után elhatározták, hogy a vádlott édesapjának tudta nélkül, az udvaron leállított, üzemképes, de rossz műszaki állapotú gépkocsival autózni fognak. A járművet végül az ittas elkövető vezette, mivel ő ismerte a környező mezőgazdasági területeket, míg öt barátja utasként tartózkodott a kocsiban. Az autóba csak az első két ülés volt beszerelve, ezért négy fiú hátra, egy matracra ült be, a biztonsági öveket egyikük sem használta.

A fiatalok egy kilométerre se jártak a családi háztól, amikor a nedves felületű, füves mellékúton egy éles kanyarnál a vádlott nem tudta a körülbelül 50 km/h sebességgel közlekedő járművet az úton tartani és egy fához csapódtak. A baleset következtében az egyik hátul utazó sértett olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette, egy másik utas töréssel járó sérülést szenvedett. Az ügyészség a Fonyódi Járásbíróságra benyújtott vádiratában a felelősségét vállaló, beismerő vallomást tett vádlottal szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására és közúti járművezetéstől eltiltásra tett indítványt. A fénykép a baleset helyszínén készült.

Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák

A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.

...
2025.01.30. 07:10

Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák

A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.

Márciusi dugók az Árpád hídnál

A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

...
2025.01.27. 08:48

Gyorstöltés vásárlás közben

Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

...
2025.01.25. 07:48

Gyorstöltés vásárlás közben

Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

Iskolarendőr szakmai nap

Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

...
2025.01.24. 17:24

Iskolarendőr szakmai nap

Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között

200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

...
2025.01.23. 15:52

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között

200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

Ma is fennáll az ónos eső lehetősége

A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

...
2025.01.23. 08:32

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma

Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

...
2025.01.22. 09:21

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma

Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

Ittas sofőröket kerestek

Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.

...
2025.01.21. 06:30

Ittas sofőröket kerestek

Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.