Csehország bevezeti az egynapos autósztrádadíjat.
Csehországban is bevezetik az egynapos autósztráda-díjat jövő márciustól – jelentette be Martin Kupka közlekedésügyi miniszter pénteken Prágában, amikor sajtótájékoztatón ismertette a közutakról szóló törvény módosítási javaslatát. A tájékoztatón jelen lévő Kokes János, az MTI tudósítója leírta, hogy az egynapos elektronikus sztrádamatrica 200 koronába (3300 forint) fog kerülni. Az éves matrica ára az eddigi 1500 koronáról 2300 koronára (37 950 forint) emelkedik. A havi sztrádabélyeg ára 440 koronáról 430 koronára (7095 forint), a tíznapos pedig 310 koronáról 270 koronára (4455 forint) csökken. „Az új sztrádadíjakat a minisztérium az érvényes európai uniós irányelvek alapján dolgozta ki” – jegyezte meg Kupka. „Olyan kompromisszumos megoldást kerestünk, amely még elfogadható a lakosságnak, míg az államnak is nyereséget biztosít” – indokolta a döntést a miniszter. Az éves kupon ára 2012 óta nem változott, az új ár gyakorlatilag csak az inflációt követi. A cseh állam bevétele a sztrádabélyegek eladásából tavaly mintegy 5,8 milliárd koronát (95,7 milliárd forint) tett ki. A miniszter úgy véli, hogy jövőre ez az összeg mintegy 1,3 milliárd koronával (21,45 milliárd forint) lehetne magasabb. Csehországban jelenleg 1365 kilométernyi autósztráda van, ebből 226,5 kilométer használata illetékmentes. A következő két évben a tervek szerint mintegy 200 kilométer új sztrádát adnak át a forgalomnak.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

Inkább nyaraltak az emberek
Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.
Inkább nyaraltak az emberek
Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.
Nyárzárás
A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ 2026. augusztus 31-én, a Hősök terén tartott sajtónyilvános közterületi ellenőrzéssel zárta le közös nyári baleset-megelőzési tevékenységét.

Polgárőri segítség a tanévkezdéshez
A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.
Polgárőri segítség a tanévkezdéshez
A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.
Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót
Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.
Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót
Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.
Drágábban autózhatunk
A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.
Drágábban autózhatunk
A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.
Nőtt a vadbalesetek száma
A vadbalesetek számának emelkedésére figyelmeztet a biztosítási alkuszok szövetsége.
Nőtt a vadbalesetek száma
A vadbalesetek számának emelkedésére figyelmeztet a biztosítási alkuszok szövetsége.
Az idős sofőrök korlátozását mérlegelték
Az olasz közlekedési minisztérium cáfolta, hogy korlátozásokat vetnek ki a 85 év fölötti járművezetőkre.
Az idős sofőrök korlátozását mérlegelték
Az olasz közlekedési minisztérium cáfolta, hogy korlátozásokat vetnek ki a 85 év fölötti járművezetőkre.