25 százalékkal esett az új személyautók forgalomba helyezése az első fél évben: jelezte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE).
Az MGE ismertette, hogy az új személygépjárművek forgalomba helyezése 25 százalékkal, 55 673-ra esett vissza az első fél évben az előző év azonos időszakához képest, a kishaszonjárműveké pedig 21 százalékkal, 10 138 darabra. Júniusban 10 355 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 23 százalékkal kevesebbet, mint tavaly júniusban. A kishaszonjárművek száma 1805 volt, 19 százalékkal esett vissza júniusban.
Mindemellett a szervezet nem módosított korábbi előrejelzésén: az idei évre változatlanul 118 ezer új személyautó forgalomba helyezésével és 22 ezer kishaszonjárművel számolnak. Az elemzésük szerint a koronavírus miatt hozott állami és gyártói intézkedések jelentős piaci visszaesést eredményeztek Európa szerte. Ahol az üzleteket bezárták és a kijárási korlátozások is szigorúak voltak, a visszaesés a 100 százalékot is megközelítette.
Magyarország esetében április és május hónapban mintegy 50 százalékos visszaesést eredményezett – közölték. Reményeik szerint a második fél év a visszaesést valamelyest kompenzálni tudja, és az év végére a piac csak 25 százalékkal marad el a 2019. évi eredménytől. Ugyanezt remélik a tisztán elektromos és a plug-in hibrid autóknál is. (A magyarországi számok elemzésekor figyelembe kell vennünk, hogy az MGE a forgalombahelyezéseket tekinti, tehát a már átadott, rendszámos autókat számítják eladottnak. Emiatt tűnik úgy, hogy a vírushelyzet hatása „késleltetett” a magyar újautópiacon: márciusban még alig esett az átadás. A veszélyhelyzet alatt kimaradt megrendelések a nyári hónapokban is éreztetni fogják a hatásukat).
A használtautó-behozatal továbbra is meghaladja az új autókét az MGE információi szerint: júniusban 10 828 használt személyautó érkezett az országba, az első hat hónapban 65 080, ez utóbbi közel 17 százalékkal több, mint az új. Ugyanebben az időszakban 7667 kishaszonjárművet is behoztak, ez 25 százalékkal elmarad az új forgalomba helyezésektől. Korábbi cikkünkben jeleztük, hogy a használtautóimport a korlátozás hónapjaiban a felére esett vissza, hiszen elmaradtak a magánemberi behozatalok. A céges, kereskedői forgalom működött, az autószállító kamionok zavartalanul hozhatták a portékájukat. A használtautóutánpótlás csökkenése már érezteti a hatását a piacon a használtautó-árak emelkedésében.
Az idén júniusban 234 új nagyhaszonjárművet állítottak forgalomba, az előző év azonos időszakához képest 70 százalékkal kevesebbet, az első fél évben 59 százalékos a visszaesés mértéke. Az egyesület a nagyhaszonjárműveknél jelentősen csökkenő trenddel számol: az idei év a 2019-es eredmény 50 százalékát fogja elérni. A motorkerékpároknál volumenében még mindig alacsony a forgalomba helyezés. Bizakodásra ad okot az MGE szerint, hogy a 2020 első hathavi eladás 2313 darab volt, ami a többi kategóriához képest alacsonyabb, 4 százalékos visszaesés 2019. január-júniushoz képest.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.