A Covid-19 vírus megjelenésével és a veszélyhelyzet bejelentésével drasztikusan csökkent a közutakon lévő járműforgalom. A járműforgalom csökkenésével együtt járt a közúti balesetek számának mérséklődése is.
Járványügyi okokból a rendőrségre más feladatok hárultak, mint a megszokott mindennapi életünkben, ezért kevesebb szó esett a rendőri ellenőrzésekről, pedig a rendőrök jelen voltak a közutakon. Voltak azonban olyan emberek, akik a járványhelyzetet kihasználva abban bíztak, hogy nem kerülnek rendőri ellenőrzés alá, ezért a kisebb forgalomban a megengedett sebességet túllépve közlekedtek vagy ittasan ültek a volán mögé. De olyan is akadt, aki vezetői engedély nélkül vett részt a közúti forgalomban. Egyes nehéztehergépkocsi vezetők, úgy gondolták, hogy ebben az időszakban az autópályán történő előzés tilalma is felfüggesztésre került.
A tavalyi év azonos időszakával összehasonlítva az idei évi adatokat megállapítható, hogy 60-al kevesebben veszítették életüket a közutakon, azonban sajnos megállapítható az is, hogy a gyorshajtás miatt bekövetkezett balesetek száma nőtt. Továbbá az elmúlt hetekben bekövetkezett személysérüléses balesetek számában növekvő tendencia állapítható meg. Bár a veszélyhelyzet miatt rendkívüli időket élünk, ez nem lehet ok arra, hogy a szabályokat, – legyen az társadalmi együttélés vagy közlekedési előírás – ne tartsuk, illetve ne tartassuk meg.

A járvány visszaszorulásával egyre több jármű és gyalogos jelenik meg az utakon, a forgalom ismét növekszik. De a vírusveszély csökkenése nem jelenti azt, hogy a közlekedésbiztonsággal kapcsolatos veszély is elmúlt. Fennáll annak lehetősége, hogy az elmúlt hetekben, hónapokban felgyülemlett feszültség a közutakon történő közlekedés során fog lecsapódni, konfliktusokat okozva a közlekedésben résztvevők között.
Tekintettel a fentiekre a közlekedési szabályokat megszegők az elmúlt hetekben megszokottnál több ellenőrzésre, határozott rendőri fellépésre és a jogsértés súlyával arányos szankcióra számíthatnak a közutakon.
A közlekedés biztonsága rajtunk (rendőrökön) nem fog múlni!
Legyen ebben Ön is partnerünk …hogy mindenki hazaérjen!
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
