Vállalat-mamutok fogtak össze és kezdenek neki egy országos elektromos töltőállomás telepítési program lefuttatásának.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. és az e-Mobi Nonprofit Kft. együtt fejleszt gépjárműtöltő-infrastruktúrát, minthogy nő az elektromos gépjárművek száma, ezeket tudni kell valahol tölteni, miután az új technológiák alkalmazásával a házi 220 V-os hálózatról való töltés egyre inkább kiszorul, és csak komolyabb ráfordítással váltható ki házi keretek között. Valamint az elektromos járművek további terjedésének gátat szab a korlátozott töltési infrastruktúra, tehát bőven van igény további e-kutakra.
Az MVM Csoporthoz tartozó e-Mobi a két vállalat közötti megállapodás szerint a Magyar Közút szakembereivel együtt feltérképezi a Közút által kezelt 32 ezer kilométernyi úthálózat környezetében a szóba jöhető új töltőhelyszíneket. A kijelölt helyszíneken közös beruházásban végzik a kútépítést. A munka része, hogy vizsgálják a hazai elektromosgépjármű-állomány és a közlekedési szokások várható változásait és a jármű-megosztó programok, valamint az egyre népszerűbb egyéni elektromos közlekedési eszközök – e-roller, e-bicikli/monocikli – közúti közlekedésre gyakorolt, várható hosszú távú hatásait is.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

Inkább nyaraltak az emberek
Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.
Inkább nyaraltak az emberek
Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.
Nyárzárás
A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ 2026. augusztus 31-én, a Hősök terén tartott sajtónyilvános közterületi ellenőrzéssel zárta le közös nyári baleset-megelőzési tevékenységét.

Polgárőri segítség a tanévkezdéshez
A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.
Polgárőri segítség a tanévkezdéshez
A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.
Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót
Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.
Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót
Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.
Drágábban autózhatunk
A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.
Drágábban autózhatunk
A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.
Nőtt a vadbalesetek száma
A vadbalesetek számának emelkedésére figyelmeztet a biztosítási alkuszok szövetsége.
Nőtt a vadbalesetek száma
A vadbalesetek számának emelkedésére figyelmeztet a biztosítási alkuszok szövetsége.
Az idős sofőrök korlátozását mérlegelték
Az olasz közlekedési minisztérium cáfolta, hogy korlátozásokat vetnek ki a 85 év fölötti járművezetőkre.
Az idős sofőrök korlátozását mérlegelték
Az olasz közlekedési minisztérium cáfolta, hogy korlátozásokat vetnek ki a 85 év fölötti járművezetőkre.