2019.11.07, 20:55
Októberben túl sok baleset történt

A baleseti statisztika korábbi folyamatosan javuló tendenciáját törte meg a számos súlyos balesetet hozó október! Továbbra is érvényben a közlekedésbiztonsági vörös kód, amíg vissza nem tér a javuló tendencia!

Októberben 5,1%-kal több személyi sérüléssel járó balesetet okoztak a közútjainkon, mint a tavalyi év azonos időszakában, és ami ennél is rosszabb, a 2018 októberi adatokhoz képest a halálos áldozatok száma 42%-kal nőtt (50 főről 71 főre emelkedett a balesetben elhunytak száma). Keressük az okokat, hogy mi vezetett ehhez az eredményhez, de kézzelfogható magyarázat nem áll rendelkezésre: nincs több útlezárás-felújítás mint korábban, a forgalomban lévő autók száma sem ugrott meg, ahogy a forgalomsűrűségben sem történt változás.

Így csak arra lehet következtetni, hogy a gépjárművezetők odafigyelése, szabálykövető magatartása romlott, amelyet visszaigazolnak a baleseti körülmények (erről írt cikkeink: „Közlekedésbiztonsági vörös kód„, „Újabb nyolc halott a hétvégén az útkjainkon„, „Három gyermek halt meg az M5-ös balesetben„, „13 halálesettel jártak a múlt heti balesetek„). A frontális ütközések, a vasúti átjárókban történt tragédiák, a gyalogos gázolások és az úgynevezett egyrésztvevős balesetek, mikor a vezető elveszti a jármű felett az uralmát, mind arra utalnak, hogy a gépjárművezetők (hivatásosok és „úrvezetők” egyaránt) nem készültek fel megfelelően az őszi megváltozott közlekedési körülményekre, a láthatóság csökkenésére, az időjárásbeli változásokra (csapadék, köd).

Éves szinten október végéig 487 ember vesztette életét 13 935 személysérüléses közúti balesetben, ez az októberi sorozat ellenére 29 fővel kevesebb, mint a tavalyi év azonos időszakában, mikor 516 halálos áldozatot regisztráltunk (akkor 14 198 személyi sérüléses baleset történt). A súlyos sérültek számában 3,25%-os csökkenés mérhető éves szinten (4520 eset idén, tavaly 4669), míg a könnyen sérült személyek száma 1,4%-kal csökkent egy év alatt (13 772-ről 13 575 főre).

A közúti balesetek okai terén a főbb szabályszegések sorrendjében nincs érdemi változás. A balesetek 31%-ának a hátterében a relatív és az abszolút gyorshajtás áll (4 269 baleset), az elsőbbségi jog megsértése miatt 3 459 baleset (részaránya 25%), a kanyarodási szabályok megszegése miatt pedig 2 398 baleset (részaránya 17%) történt. Az előzetes statisztika alapján az ittasan okozott baleseteknek az összes személysérüléses közúti baleseten belüli aránya az év eltelt tíz hónapjában 8,3%, tehát átlag minden tizenkettedik személyi sérüléssel járó balesetet ittas személy okozott.

A közúti balesetek túlnyomó részét, 65%-át személygépkocsi-vezetők okozták, a tehergépkocsi-vezetők a balesetek 7%-ának, az autóbusz-vezetők pedig az összes baleset 1%-ának az okozásáért voltak felelősek. A kerékpárosoknak a balesetet okozók körében betöltött aránya október végén 11% volt.

Megválaszolható kérdések

Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.

...
2026.07.21. 22:09

Megválaszolható kérdések

Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

...
2026.07.20. 08:42

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

...
2026.07.19. 09:57

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

...
2026.07.18. 09:09

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

...
2026.07.17. 08:09

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

...
2026.07.16. 16:22

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

...
2026.07.15. 13:50

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.

...
2026.07.08. 10:33

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.