2019.07.15, 12:51
Újabb vádemelés baleset okozása miatt

Vádat emelt a Zalaegerszegi Járási Ügyészség egy olasz férfi ellen, aki 2017-ben az M7-es autópályán maradandó fogyatékosságot is eredményező buszbalesetet okozott - jelentette be a Zala Megyei Főügyészség szóvivője.

A Zala Megyei Főügyészség szóvivője, Pirger Csaba elmondása szerint az akkor 57 éves olasz férfi 2017 júliusában az M7-es autópályán haladt autójával Nagykanizsa felől Zalakomár irányába. Nappali útviszonyok mellett egy szabályosan haladó moldáv autóbuszt előzött, amikor figyelmetlensége miatt az előzés befejezésekor korán kezdte meg a sávváltást, így autójával az előzött busz elejének ütközött.

Buszbaleset Zalakomar 2017
A roncsolódott moldáv busz

A személyautó az ütközés miatt a bal oldali szalagkorlátnak hajtott és a füves padkán állt meg, az autóbusz pedig a jobb oldali szalagkorlátot mintegy 70 méter hosszan maga előtt felgyűrte, majd az oldalára borult. A szalagkorlát egy darabja belefúródott a buszba, átszakítva az éppen alvó váltósofőr fekhelyét és az utastér padlólemezét is.
A balesetben a váltósofőr nyolc napon túl gyógyuló, maradandó fogyatékosságot eredményező sérüléseket szenvedett, két utas nyolc napon belül gyógyuló sérülések miatt kellett ellátni. A Zalaegerszegi Járási Ügyészség közúti baleset okozásának vétsége miatt emelt vádat az olasz autóvezető ellen.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14