A nyári vakáció beköszöntével jelentősen átalakul a forgalom összetétele. A hivatásforgalom csökken, míg a szabadidős tevékenységekhez kapcsolódó helyváltoztatások száma jelentősen nő.
Nyáron, különösen az üdülőövezetekben az utakon megnő a turista forgalom, akik keresik az úti céljukat, a parkolókat és nem biztos, hogy helyesen oldják meg a sajátos helyi forgalomtechnikai feladványokat (pl. többsávos körforgalom, körgeometriás csomópontok, kanyarodó főútvonal, villamospálya, stb.)
Az utcákon önfeledten játszó, rollerező, görkorizó, gördeszkázó és nem utolsósorban kerékpározó gyerekek veszik birtokba, akik szinte bármikor, bárhol felbukkanhatnak. A gyermekekre különösen kell figyelniük a gépkocsivezetőknek! Ne feledjék, ha kigurul az úttestre a labda, mindig szalad valaki utána és az nem is biztos, hogy gyermek!
A profi módon gördeszkázó, görkorizó vagy éppen kerékpározó gyerekek úgy érzik, őket nem érheti baleset, így a leselkedő veszélyekre a szülőknek kell előre gondolni a térdvédő, könyökvédő és fejvédő sisak beszerzésével. De ez kevés, meg kell győzni a gyermeket arról, hogy azok használata súlyos sérülésektől mentheti meg. Ellenőrizzék a kerékpáron a gumiabroncsokat, fékek és a csengő működését. Lakott területen kívüli útszakaszokra csak abban az esetben tervezzen kerékpártúrát, ha az úttest mellett kerékpárút vezet. (12 éven aluli gyermek főútvonal úttestjén nem kerékpározhat.)
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
