2009.11.14, 12:35
Nem semmi! – Egy kezdő vezető 201 km/h-val száguldozott

Peugeot 306 GTI - a gyakorlatban is bozonyította, hogy öreg autó nem lassú autó

A történet nem mindennapi, hiszen a tapasztalatok azt mutatják, hogy a friss jogosítványosok az első évben az átlagosnál is óvatosabban közlekednek. Általában a vezetői engedély megszerzését követő második év végére történnek a járművezetői magatartásban olyan kedvezőtlen változások, mely következtében a baleseti kockázat igen jelentős mértékben megnő.

Többek között ezért is találták ki és alkalmazzák több európai országban a „kezdő vezető” intézményét, ill. a „kétszintű” vizsgarendszert . Na de ne szaladjunk ennyire előre, lássuk a történetet.

Egy 17 éves skót fiatalember a Lodge és Aberdeen közötti autópályán 201 km/h (125 mph) sebességgel száguldozott Peugeot 306 GTI típusú gépkocsijával. Sorban előzte a szabályosan haladó járműveket, azzal sem törődve, hogy az úton az előzésre szánt „belső” (hazánkban ezt „külső”-nek mondanák) sáv időnként véget ért, így az előzést a járműforgalom elől elzárt területeken kellett befejezni. A fiatalember vélhetően két tizenéves lány utasa előtt akart imponálni, s így mutatta be „frissen szerzett” tudását, hiszen a gépjárművezetői vizsgát az eset előtt mindössze 12 nappal korábban tette le.

Egy rendőri jelzések nélküli – tehát civil jellegű – járőrautó is a megelőzött gépkocsik sorában volt, mely rejtett sebességmérővel volt felszerelve. Ez lett a fiatal gépkocsivezető veszte – eljárás indult vele szemben gyorshajtás és a közúti közlekedés biztonságának veszélyeztetése miatt.

A fiatalember elismerte bűnösségét, s bocsánatot kért tettéért a bíróság előtt. A kezdő, s tapasztalatlan vezető szemmel láthatóan megdöbbent akkor, amikor az eljárás során érzékeltették vele, hogy járműve egy „gyilkos rakéta”-ként közlekedett az utakon, s csak az volt a szerencse, hogy senki nem került az útjába. A száguldozó vezetői engedélye természetesen visszavonásra került, a tanfolyamot a büntetés letelte után elölről kell kezdenie, amennyiben újra jogosítványt akar szerezni.

Végezetül egy rövid kommentár.

Az Egyesült Királyságban – így Skóciában is – a kezdő vezetők nem szállíthatnak velük egykorú utast, mondván, hogy a társak „cinkelésére”, vagy éppen a saját „vezetési tudomány bebizonyítására” a fiatal gépjárművezetők gyakran súlyos és felelőtlen jogsértésekre képesek (gyorshajtás, szlalomozás autók között, ittas vezetés stb). A fenti eset is megerősíti, hogy ez a szabályozás helyesnek bizonyul.

Hova jut a világ? Hernyótalpas Porsche!

„Márpedig ilyen állat nincs! – mondja a klasszikus viccben a székely bácsi, amikor meglátja az állatkertben a zsiráfot.

...
2024.05.05. 06:34

Hova jut a világ? Hernyótalpas Porsche!

„Márpedig ilyen állat nincs! – mondja a klasszikus viccben a székely bácsi, amikor meglátja az állatkertben a zsiráfot.

Jó magyar eredmény az önvezető autók versenyén

5. helyen zárt a HUMDA Lab az Abu Dhabi Autonomous Racing League önvezető autóversenyen.

...
2024.05.04. 14:14

Jó magyar eredmény az önvezető autók versenyén

5. helyen zárt a HUMDA Lab az Abu Dhabi Autonomous Racing League önvezető autóversenyen.

Közlekedésbiztonsági utca a XI. Rendőrnapon

A XI. Országos Rendőr- és Tűzoltónapon április 27-én „Közlekedésbiztonsági utcát” is találhattak a Városligetbe látogatók. Látogató pedig voltak bőven!

...
2024.04.30. 08:34

Közlekedésbiztonsági utca a XI. Rendőrnapon

A XI. Országos Rendőr- és Tűzoltónapon április 27-én „Közlekedésbiztonsági utcát” is találhattak a Városligetbe látogatók. Látogató pedig voltak bőven!

Az idei kedvenc kerékpárút

A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Beregi kör kerékpárút lett az Év kerékpárútja.

...
2024.04.27. 07:35

Az idei kedvenc kerékpárút

A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Beregi kör kerékpárút lett az Év kerékpárútja.

Füvezés után vezetni? Még a németeknél sem ajánlott

Németországban enyhítettek a marihuánafogyasztás szabályain. De ez nem jelenti azt, hogy bárki, aki füvet szív, az nyugodtan volán mögé ülhet. Továbbra is fennáll a jogosítvány elvesztésének a kockázata, még akkor is, ha várhatóan új, engedékenyebb THC-korlátot vezetnek majd be.

...
2024.04.25. 06:19

2026-ban Budapesten

A Transport Research Arena Európa rangos közlekedési konferenciája, amelynek két év múlva Budapest lesz a házigazdája.

...
2024.04.23. 13:15

2026-ban Budapesten

A Transport Research Arena Európa rangos közlekedési konferenciája, amelynek két év múlva Budapest lesz a házigazdája.

Terjed a roliellenesség

Gelsenkirchen az első német város, ahol betiltják a bérelhető elektromos rollereket.

...
2024.04.20. 17:09

Terjed a roliellenesség

Gelsenkirchen az első német város, ahol betiltják a bérelhető elektromos rollereket.

Civilek vadászhatnak tilosban parkoló autókra

Svédországban egy alkalmazás segítségével fotót készítve a tilosban parkoló autókról lehet „feljelenteni” a szabálytalankodót. A gondolat nem új, az viszont igen, hogy ez esetben a feljelentő pénzt kap a tevékenységéért.

...
2024.04.18. 09:19