2011.05.16, 22:53
Halált okozó sms olvasás

A mobil telefon használatát a közlekedési szabályok Európa-szerte tiltják a jármű vezetése közben. Nem véletlenül, hiszen a mobil telefon bármely típusú használata (telefonálás, sms küldés stb.) rendkívül kockázatos cselekmény.

A mobilozás egyrészt elvonja a vezető figyelmét a közlekedéstől, ezáltal a jármű mindenféle kontroll nélkül, folyamatosan halad előre, másrészt pedig a készülék leköti használója egyik kezét, így vészhelyzetben a manőverezési lehetőség is rendkívül korlátozottá válik.

Ha valakiben a fentiek veszélyességével kapcsolatban kételyek merülnek fel, javasoljuk, hogy gondoljon bele, vajon miért is nem lehet a fél karjukat elvesztőknek vezetői engedélyük!

A jármű vezetése közben történő jogellenes mobilhasználat már számos baleset oka volt, anyagi káros, személyi sérüléses és halálos baleseteké egyaránt. Ilyenkor a szankció igazodik az elkövetett cselekményhez, s annak „eredményéhez”.

A 19 éves brit állampolgár, K. Wall is ezt a jogsértést követte el 2010. februárjában.

A fiatal lány mindössze néhány hónapja kapta kézhez vezetői engedélyét, s édesanyja mellett ülve vezetett, aki egyébként a „járművezető instruktora” is volt (ez a szigetországban a kezdő vezetőknél előírás). A jármű vezetője éppen kapott egy sms-t, majd meggondolatlanul elővette mobilját, hogy elolvassa a szöveges üzenetet. Ekkor történt a baleset.

K. Wall letért az útról, s járművével elütött egy 69 éves idős asszonyt, aki a gyors orvosi kiérkezés és beavatkozás ellenére a helyszínen életét vesztette. A bíróság idén tavasszal hozta meg ítéletét: a fiatal lány két és fél év börtönbüntetést kapott halálos kimenetelű közlekedési baleset okozása miatt.

A bíróság az általa hozott határozatban a járművezetőt intelligens, szorgalmas, gondoskodó és családcentrikus hölgynek ismerte el, ugyanakkor terhére rótta, hogy felelőtlen magatartása miatt következett be az egyébként teljesen elkerülhető baleset, s ennek szégyenét neki kell viselnie.

Mobiltelefon használat vezetés közben – halálos baleset okozása – két és fél év börtön!

Megéri?

Hova jut a világ? Hernyótalpas Porsche!

„Márpedig ilyen állat nincs! – mondja a klasszikus viccben a székely bácsi, amikor meglátja az állatkertben a zsiráfot.

...
2024.05.05. 06:34

Hova jut a világ? Hernyótalpas Porsche!

„Márpedig ilyen állat nincs! – mondja a klasszikus viccben a székely bácsi, amikor meglátja az állatkertben a zsiráfot.

Jó magyar eredmény az önvezető autók versenyén

5. helyen zárt a HUMDA Lab az Abu Dhabi Autonomous Racing League önvezető autóversenyen.

...
2024.05.04. 14:14

Jó magyar eredmény az önvezető autók versenyén

5. helyen zárt a HUMDA Lab az Abu Dhabi Autonomous Racing League önvezető autóversenyen.

Közlekedésbiztonsági utca a XI. Rendőrnapon

A XI. Országos Rendőr- és Tűzoltónapon április 27-én „Közlekedésbiztonsági utcát” is találhattak a Városligetbe látogatók. Látogató pedig voltak bőven!

...
2024.04.30. 08:34

Közlekedésbiztonsági utca a XI. Rendőrnapon

A XI. Országos Rendőr- és Tűzoltónapon április 27-én „Közlekedésbiztonsági utcát” is találhattak a Városligetbe látogatók. Látogató pedig voltak bőven!

Az idei kedvenc kerékpárút

A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Beregi kör kerékpárút lett az Év kerékpárútja.

...
2024.04.27. 07:35

Az idei kedvenc kerékpárút

A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Beregi kör kerékpárút lett az Év kerékpárútja.

Füvezés után vezetni? Még a németeknél sem ajánlott

Németországban enyhítettek a marihuánafogyasztás szabályain. De ez nem jelenti azt, hogy bárki, aki füvet szív, az nyugodtan volán mögé ülhet. Továbbra is fennáll a jogosítvány elvesztésének a kockázata, még akkor is, ha várhatóan új, engedékenyebb THC-korlátot vezetnek majd be.

...
2024.04.25. 06:19

2026-ban Budapesten

A Transport Research Arena Európa rangos közlekedési konferenciája, amelynek két év múlva Budapest lesz a házigazdája.

...
2024.04.23. 13:15

2026-ban Budapesten

A Transport Research Arena Európa rangos közlekedési konferenciája, amelynek két év múlva Budapest lesz a házigazdája.

Terjed a roliellenesség

Gelsenkirchen az első német város, ahol betiltják a bérelhető elektromos rollereket.

...
2024.04.20. 17:09

Terjed a roliellenesség

Gelsenkirchen az első német város, ahol betiltják a bérelhető elektromos rollereket.

Civilek vadászhatnak tilosban parkoló autókra

Svédországban egy alkalmazás segítségével fotót készítve a tilosban parkoló autókról lehet „feljelenteni” a szabálytalankodót. A gondolat nem új, az viszont igen, hogy ez esetben a feljelentő pénzt kap a tevékenységéért.

...
2024.04.18. 09:19