2012.02.22, 23:07
A gyalogos közlekedés tízparancsolata 1929-ből

A mai KRESZ több mint százéves múltra tekint vissza, ugyanakkor a szabályok teljessége és részletessége akkoriban még igencsak hiányos volt. Nem csoda tehát, hogy 1929-ben a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Pesti Hírlap közreműködésével egy olyan pályázatot írt ki, amely értelmében az érdeklődőknek a gyalogos közlekedés szabályait kellett tömören, de lehetőség szerint mindenre kiterjedően összefoglalni. Az első helyezett tíz pontban foglalta össze a legfontosabb szabályokat, ez lett tehát a gyalogos közlekedés „tízparancsolata”.

Az Erzsébet-híd a II. VH előtt

Az alapjaiban ma is aktuálisnak tekinthető szabályok sajátos nyelven, az akkori szóhasználatnak és jogi terminológiának megfelelően íródtak. A szövegből megtudhatjuk, hogy az utca nem kaszinó, a kijelölt gyalogos-átkelőhelyet akkoriban „megállapított átkelő pont”-nak nevezték, míg a gépkocsi előtti átszaladás bravúrkodásnak számított.

Az 1929. évi tízparancsolat az alábbiak szerint hangzott:

„1. Az út a kocsiké, a gyalogosoké a járda.

2. Átmégy az utcán? Mielőtt a járdáról lelépsz, nézz élesen jobb felé és így haladj az út közepéig. Innen szakadatlanul bal felé tekints és így folytasd utad a túlsó járdáig.

3. Álló kocsi mögött ne lépj le a járdáról, mert ez gondatlanság. Közelgő kocsi előtt ne szaladj át az úttesten, mert ez bravúrkodás.

4. Lépésben és egyenes irányban haladj át az úttesten. Ne szaladj és ne tétovázz, mert a kapkodás, előre-hátra ugrálás mindig veszedelmes. Ha váratlanul közeleg valamilyen jármű feléd és az az érzésed, hogy nem tudod kikerülni, állj meg higgadtan.

5. Forgalmas utcákon és tereken csak útkereszteződésnél – lehetőleg megállapított átkelő ponton – menj át, de előbb fegyelmezetten várd be a rendőr jelzését, amellyel tudtodra adja, hogy az utadat keresztező kocsiforgalmat megállította.

6. Az utca nem szórakozóhely, tehát ne csoportosulj. Az utca nem kaszinó, tehát ne mélyedj el beszélgetésbe. Ha mégis beszélni valód akad, húzódj fal mellé. Az utca nem játszótér, gyermekeknek ott lehetőleg nincs helyük. Ha átvágsz a kocsiúton és gyermek van veled feltétlenül fogd meg a kezét.

7. A villamost és autóbuszt a megállóhelyek előtt mindig a járdán vagy a járdaszigeten várd meg.

8. Ha felszállsz a villamosra vagy autóbuszra: menetirányban jobb kéz a bal fogódzóban, jobb láb a kocsilépcsőn! Menet közben ne ugorj fel, ne szállj le. A kocsilépcsőn ne állj meg.

9. Az utca nem szemetesláda. Ne szemetelj! Ne köpködj!

10. A rendőr a közlekedés biztonságának, a te testi épségednek az őre. Figyeld, kövesd! Ne vitázz vele! Tartsd be a hatósági előírásokat.”

Veteránok az utakon

Május elsejével indul a nosztalgiajáratok szezonja Budapesten.

...
2026.05.01. 05:46

Veteránok az utakon

Május elsejével indul a nosztalgiajáratok szezonja Budapesten.

Búcsúzik a „Közlekedésrendészet Iránytűje”

Május 1-jével rendelkezési állományba vonul Óberling József r. ezredes, az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője.

...
2026.04.30. 18:22

Búcsúzik a „Közlekedésrendészet Iránytűje”

Május 1-jével rendelkezési állományba vonul Óberling József r. ezredes, az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője.

Pályázati felhívás: Közlekedési kultúránk értékei 2026

„Az év példaértékű közlekedésbiztonsági társadalmi felelősségvállalója 2026” címért írt ki pályázatot az ORFK-OBB, a Partnerség a Közlekedésbiztonságért Egyesület, és a Közlekedéstudományi Egyesület Közlekedésbiztonsági Tagozata.

...
2026.04.01. 18:03

A játékos traffibox

Gyerekek rajzversenye döntötte el, hogy mely település nyer sebességmérő készüléket, amit a helyi iskola közelében helyeznek el, és a nyertes rajz díszíti majd.

...
2026.03.28. 09:51

A játékos traffibox

Gyerekek rajzversenye döntötte el, hogy mely település nyer sebességmérő készüléket, amit a helyi iskola közelében helyeznek el, és a nyertes rajz díszíti majd.

Tovább öregedett az autóállomány

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb kimutatása szerint az elmúlt év végén nem egészen 4,375 millió személygépkocsi volt forgalomban Magyarországon, míg egy évvel korábban 4,263 millió. Az autók átlagéletkora 16,5 évre emelkedett.

...
2026.03.25. 05:27

Mindentlátó kamerák

A hagyományos telepített kamerák és traffipaxok mellett olyan rendszerek jelennek meg, amelyek mobilak és egyszerre több feladatot is ellátnak a járműazonosítástól kezdve a forgalomelemzésen át akár a környezeti hatások monitorozásáig.

...
2026.03.24. 05:16

Csendben viszik a szemetet

Elektromos „kukásautókat” gyárt sorozatban a Scania. Amerre járnak nyugisabb az ottélők reggele.

...
2026.03.17. 07:48

Csendben viszik a szemetet

Elektromos „kukásautókat” gyárt sorozatban a Scania. Amerre járnak nyugisabb az ottélők reggele.

Jó vagy nem jó?

A mentőfolyosók alkalmazásával kapcsolatban várják a az autósok véleményét. A gyakorlati megvalósítás a kérdés.

...
2026.03.11. 09:52

Jó vagy nem jó?

A mentőfolyosók alkalmazásával kapcsolatban várják a az autósok véleményét. A gyakorlati megvalósítás a kérdés.