2012. július 01-én új „légalkoholteszt-törvény” (breath-test law) lépett hatályba Franciaországban. A jogszabályi előírások szerint minden járművezető köteles magánál tartani olyan eszközt, mely a kilégzett levegő alkoholtartalmának mérésére alkalmas. Ellenkező esetben a jármű vezetője helyszíni bírságra számíthat. Az intézkedés a legutóbbi megnyilvánulása azoknak a kormányzati tevékenységeknek, melyek az ittasan okozott balesetek visszaszorítására irányulnak franciahonban.
A légalkohol-teszterekre vonatkozó előíráson felül a gépi meghajtású járművek vezetőinek a láthatóság, észlelhetőség magas szintjét biztosító mellénnyel, valamint veszélyre figyelmeztető háromszöggel (hazánkban: elakadásjelző háromszöget) is rendelkezniük kell. Az új szabályok nem csak a francia állampolgárokra, hanem a külföldi járművek vezetőire is vonatkoznak. A hatályba lépést követően november hónapig a franciák „türelmi időt” biztosítanak, azaz néhány hónapig szankciót nem alkalmaznak, azt követően viszont a helyszíni bírság összege 11 euró lesz.
Az intézkedés hátterében az áll, hogy Franciaországban évente mintegy 4 000 ember veszíti életét szeszesitaltól befolyásolt állapotban okozott közlekedési balesetben, így az ittas vezetés a balesetek fő oka (megelőzve a gyorshajtást is!). A francia kormányzat azt reméli, hogy az új jogszabály hatályba lépésével éves szinten mintegy 500 emberi életet tud megmenteni.
A kötelezően előírt légalkoholmérők vonatkozásában a jogalkotók nem a rendőrök által is alkalmazott kézi elektromos készülékekre gondoltak, hanem olyan egyszerű és olcsó mechanikus eszközökre, melyek a benzinkutaknál és az autósboltokban is beszerezhetők.
A két darabos, műanyag tasakban kapható „ethylotest” készlet ára például 9 euró körül van, de 50-100 darabos készletek is beszerezhetők, illetve on-line rendelhetők.
Az előzőeknél komolyabb, de a rendőri kivitelnél jóval egyszerűbb és olcsóbb elektromos légalkoholmérő készülékeket is lehet vásárolni. A hírre a piac gyorsan reagált: az internetes honlapok sokasága kezdte hirdetni az ethylotest-eket. Franciaországban a hatályos szabályok szerint az ittas vezetés limitje 0,5 g/l (autóbusz vezetőknél 0,2 g/l), ezen érték alatt a járművek vezetőit nem szankcionálják.
(Forrás: TISPOL)
Elindult a Közlekedik a család – Nagy Családi KRESZ-teszt
Vadonatúj Skoda Scala a megújult vetélkedőnek a főnyereménye!
Elindult a Közlekedik a család – Nagy Családi KRESZ-teszt
Vadonatúj Skoda Scala a megújult vetélkedőnek a főnyereménye!
Elhunyt Illés István humorista
Illés István, művésznevén Ayala, rendőrtiszt, előadóművész, humorista 2026. szeptember 28-án elhunyt. Az Ayala és Brindisi humorpáros egyik tagjaként vált ismertté.
Elhunyt Illés István humorista
Illés István, művésznevén Ayala, rendőrtiszt, előadóművész, humorista 2026. szeptember 28-án elhunyt. Az Ayala és Brindisi humorpáros egyik tagjaként vált ismertté.
Fellendült az autómegosztás
Ahogy a szolgáltatók eltalálják a lehetséges felhasználók tényleges igényeit, úgy lendül fel a szolgáltatás keresettsége. Így van ez az autómegosztók között is.
Fellendült az autómegosztás
Ahogy a szolgáltatók eltalálják a lehetséges felhasználók tényleges igényeit, úgy lendül fel a szolgáltatás keresettsége. Így van ez az autómegosztók között is.
Szén-dioxidból üzemanyagot
Megoldást keresnek a szén-dioxid-alapú e-üzemanyag hatékony előállítására a Szegedi Tudományegyetemen.
Szén-dioxidból üzemanyagot
Megoldást keresnek a szén-dioxid-alapú e-üzemanyag hatékony előállítására a Szegedi Tudományegyetemen.
A lényeg a baleset-megelőzési képesség
A Scania G- és R-sorozata ötcsillagos eredményt ért el az Euro NCAP tesztjén.
A lényeg a baleset-megelőzési képesség
A Scania G- és R-sorozata ötcsillagos eredményt ért el az Euro NCAP tesztjén.
Nem tetszik mindenkinek az intelligens kamerarendszer
Az Amerikai Egyesült Államokban Texas leállítja az MI-vel vezérelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását.
Nem tetszik mindenkinek az intelligens kamerarendszer
Az Amerikai Egyesült Államokban Texas leállítja az MI-vel vezérelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását.
Fejlesztik a hidrogénhajtást
A Toyota csatlakozik a Daimler Truck és a Volvo Group közös vállalatához, a cellcentrichez. A cél elsősorban a teherautók üzemanyagcellás hajtásának ipari méretű elterjesztése.

Benzin helyett
Spanyolországban tesztel megújuló forrásokból előállított üzemanyagokat utcai körülmények között a BMW és a Toyota. A használatához nem kell átalakítani a futó autókat.
Benzin helyett
Spanyolországban tesztel megújuló forrásokból előállított üzemanyagokat utcai körülmények között a BMW és a Toyota. A használatához nem kell átalakítani a futó autókat.