2013. július 26-án történt az a baleset, amelyről nem csak a helyi sajtó számolt be, hanem a hír jelentős nemzetközi visszhangot is kapott. Ennek az oka nem más, minthogy a halálos kimenetelű balesetben egy 1915-ös gyártású Ford T-modell szerepelt.
Aznap délelőtt 10 óra 20 perc körüli időben a Utah állambeli Zion Nemzeti Park közelében az antik gépkocsi vezetője jobbra húzódott az úttesten, hogy a mögötte feltorlódó forgalmat elengedje. A rendőri jelentés adatai szerint az útpadkára letérve a jármű jobb első kerekének faküllői teljesen szétestek. Ennek következtében a csaknem száz éves Ford T-modell stabilitását vesztette, majd az útról jobbra letérve felborult, s átpördülést követően végül a kerekein állt meg.

A nyitott karosszériájú autóban négyen utaztak, de abból a baleset során mindannyian kiestek. A megjelent közlemények szerint nem tisztázott, hogy a gépkocsiban ülők használtak-e biztonság övet, de általánosságban jellemző, hogy az ilyen idős, általában legfeljebb 30 km/h sebességgel közlekedő járművek nincsenek passzív biztonsági eszközökkel fölszerelve. (Más szempontból vizsgálva: az átgördülés ellen – különösen az ilyen öreg nyitott járművek esetében – nem létezik igazán hatékony védelem).
A baleset következtében a Ford T-modell egyik utasa, az 51. éves Karen Johnson olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kórházba szállítása közben a mentőhelikopterben életét vesztette. Az áldozat egyébként egy öt gyermekes családanya, aki a Minnesota Antik Autó Klub elnöke is volt. A gépkocsiban ülő további három személy súlyos sérüléseket szenvedett.
A balesetet szenvedő jármű az idei Ford T-modell túrán vett részt, amelyet hagyományosan minden esztendőben megrendeznek. Az egy hétig tartó túrán 170 veterán jármű vett részt, s a Grand Canyon, valamint a Bryce Canyon Nemzeti Park volt a cél.
Elindult a Közlekedik a család – Nagy Családi KRESZ-teszt
Vadonatúj Skoda Scala a megújult vetélkedőnek a főnyereménye!
Elindult a Közlekedik a család – Nagy Családi KRESZ-teszt
Vadonatúj Skoda Scala a megújult vetélkedőnek a főnyereménye!
Elhunyt Illés István humorista
Illés István, művésznevén Ayala, rendőrtiszt, előadóművész, humorista 2026. szeptember 28-án elhunyt. Az Ayala és Brindisi humorpáros egyik tagjaként vált ismertté.
Elhunyt Illés István humorista
Illés István, művésznevén Ayala, rendőrtiszt, előadóművész, humorista 2026. szeptember 28-án elhunyt. Az Ayala és Brindisi humorpáros egyik tagjaként vált ismertté.
Fellendült az autómegosztás
Ahogy a szolgáltatók eltalálják a lehetséges felhasználók tényleges igényeit, úgy lendül fel a szolgáltatás keresettsége. Így van ez az autómegosztók között is.
Fellendült az autómegosztás
Ahogy a szolgáltatók eltalálják a lehetséges felhasználók tényleges igényeit, úgy lendül fel a szolgáltatás keresettsége. Így van ez az autómegosztók között is.
Szén-dioxidból üzemanyagot
Megoldást keresnek a szén-dioxid-alapú e-üzemanyag hatékony előállítására a Szegedi Tudományegyetemen.
Szén-dioxidból üzemanyagot
Megoldást keresnek a szén-dioxid-alapú e-üzemanyag hatékony előállítására a Szegedi Tudományegyetemen.
A lényeg a baleset-megelőzési képesség
A Scania G- és R-sorozata ötcsillagos eredményt ért el az Euro NCAP tesztjén.
A lényeg a baleset-megelőzési képesség
A Scania G- és R-sorozata ötcsillagos eredményt ért el az Euro NCAP tesztjén.
Nem tetszik mindenkinek az intelligens kamerarendszer
Az Amerikai Egyesült Államokban Texas leállítja az MI-vel vezérelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását.
Nem tetszik mindenkinek az intelligens kamerarendszer
Az Amerikai Egyesült Államokban Texas leállítja az MI-vel vezérelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását.
Fejlesztik a hidrogénhajtást
A Toyota csatlakozik a Daimler Truck és a Volvo Group közös vállalatához, a cellcentrichez. A cél elsősorban a teherautók üzemanyagcellás hajtásának ipari méretű elterjesztése.

Benzin helyett
Spanyolországban tesztel megújuló forrásokból előállított üzemanyagokat utcai körülmények között a BMW és a Toyota. A használatához nem kell átalakítani a futó autókat.
Benzin helyett
Spanyolországban tesztel megújuló forrásokból előállított üzemanyagokat utcai körülmények között a BMW és a Toyota. A használatához nem kell átalakítani a futó autókat.