Tavaly 656 milliárd forintot meghaladó összeg folyt be a magyar költségvetésbe a 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeg feletti járművek úthasználati díjaiból.
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. elnök-vezérigazgatója,Bartal Tamás elmondta, hogy a bezsedett összegnek a nagyobb részét a külföldi járművek üzemeltetői fizették be. Átlag 4 milliárd forinttal többet fizettek meg a magyar elektronikus útdíjbevételekből, mint a magyar rendszámmal közlekedő járművek. A NÚSZ adatai szerint a magyar utakat használó külföldi nehézgépjárművek üzemeltetői megközelítőleg 350 milliárd forintot fizettek be a költségvetésbe 2024-ben.
Bartal Tamás hangsúlyozta, hogy Magyarország fontos európai közlekedési útvonalak metszéspontjában van. A külföldi járművek közül kimagaslóan a legtöbbet, mintegy 132 milliárd forintot a román honosságú nehézgépjárművek úthasználata után fizették be a külföldi cégek tavaly. A második helyen a lengyel, a harmadikon pedig a bolgár díjköteles járművek állnak, míg előbbiek úthasználata után 48 milliárd, addig utóbbiak esetében több mint 33 milliárd forint folyt be az államkasszába.
A megtett úttal arányosan fizetendő e-útdíj rendszert tavaly alakították át a „szennyező fizet” európai uniós irányelvhez igazodva. Így 2024. január 1-től vezeték be a külsőköltségdíjat, amely a közúti közlekedésnek tulajdonítható levegőszennyezéssel, zajártalommal és szén-dioxid-kibocsátással összefüggésben a felmerülő költségek megtérülését hivatott elérni. A külsőköltségdíj tavaly a 3,5 t feletti megengedett legnagyobb össztömegű járművekhez kapcsolódóan befolyt teljes útdíjbevétel mintegy 26 százalékát tette ki. Az e-útdíj másik eleme, amely az útdíjköteles elemi útszakaszok építése, fenntartása, üzemeltetése és fejlesztése során felmerülő költségek megtérülését célozza, a bevétel 74 százalékát adta.
Szintén 2024-ben sorolták át az elektronikus útdíjrendszerbe a 3,5 t megengedett legnagyobb össztömeg feletti autóbuszokat, amelyek üzemeltetői 2024. április 1-től már nem e-matrica vásárlásával rendezik az úthasználatuk díját, hanem a HU-GO e-útdíj-rendszerben a járművek által megtett út alapján fizetnek díjat. A nehézgépjárműnek minősülő autóbuszok üzemeltetői valamivel több, mint 16 milliárd forintot tettek hozzá az útdíjbevételekhez, aminek ez az összeg a 2,5 százalékát teszi ki. Az útdíjbevételek legnagyobb részét, 97,5 százalékát a tehergépjárművek úthasználata után befolyt megszolgált útdíj adja.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.