Pályázatot írt ki a MÁV és az OBBi középiskolásoknak a vasúti átjárós balesetek megelőzésének témájában.
A vasúti átjárós balesetek megelőzése érdekében óriásplakát-tervező pályázatot hirdet középiskolásoknak a MÁV és az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB). A pályázatra két kategóriában jelentkezhetnek a 14-20 év közötti középiskolás diákok. A pályázati kiírás szerint a digitális kategóriában elektronikus eszközzel készített plakátterveket, míg a kézzel készített kategóriában a szabadkézzel rajzolt pályaműveket várják a szervezők. Az óriásplakát felirata: VIGYÁZZ! VASÚTI ÁTJÁRÓ!
Mindkét kategóriában hirdetnek első, második és harmadik helyezettet, az első helyezettek alkotásai óriásplakátokon jelennek meg a MÁV csoport területén. Az óriásplakátterveket április 27-én éjfélig lehet beküldeni, a pályázattal kapcsolatos információk és a jelentkezés feltételei elérhetők a MÁV-csoport honlapján.
A pályázat célja, hogy fekhívja a figyelmet a biztonságos közlekedésre. Ugyanis idén a MÁV hálózatán már 13 baleset történt vasúti átjáróban, ezekben 5 ember vesztette életét. Tavaly ugyanebben az időszakban 12 baleset történt.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
