Decembertől a csalókat is büntetik a tengelysúlymérő kapuk.
December elsejétől elindul a továbbfejlesztett tengelysúlymérő rendszer. Az ország 189 helyszínén, összesen 280 forgalmi sávot figyelő ellenőrzőkapuk a jövőben a csalókkal szemben is hatékonyan fel tudnak lépni – közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) az MTI-vel. A közlemény szerint azok a sofőrök, akik a tehergépjárműveikkel a kapuk mérőegységeit befolyásolni akarják, vagy bármilyen módon a mérést akadályozzák, komoly büntetésre számíthatnak. A továbbfejlesztett tengelysúlymérő rendszer az objektív felelősség elve alapján szankcionálja az automatikus mérést szándékosan kikerülő, vagy akadályozó járművek üzembentartóit.
A megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó tehergépjárművek a szabálysértés mértékétől függően 65 000 forint és 650 000 forint közötti bírságot kaphatnak, a csalókra a legmagasabb, 650 000 forintos bírság szabható ki. A tengelysúlymérő rendszer a közutak és az autópályák folyamatos ellenőrzésével a túlsúlyos járművek kiszűrését teszi lehetővé, ami a közlekedésbiztonsági okok mellett piacvédelmi és környezetvédelmi szempontok miatt is fontos. A túlsúlyos járművek mindemellett jelentős mértékben hozzájárulnak az utak romlásához, az útburkolati hibák kialakulásához.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.