Október 27-én, vasárnap hajnali 3 órakor vissza kell állítani az órákat hajnali 2 órára. Délután korábban sötétedik majd, reggel világosabb lesz.
Az Európai Unióban már évekkel ezelőtt döntés született arról, hogy meg kellene szüntetni a tavaszi, illetve a téli óraállítást. Szakértők szerint egészségügyi szempontból sem lenne előnytelen egy ilyen lépés – mégsem történik semmi. Korábban a Magyar Alvás Szövetség is közölte: az alváskutatók és az idő biológiájával foglalkozó hazai, illetve nemzetközi szakmai szervezetek véleménye szerint is az emberek számára a standard időszámítás lenne a leginkább megfelelő.
Az egészségünknek nem tesz jót az átállás, energiából viszont kevesebbet fogyasztunk. Az őszi óraátállításra idén 2024. október 27-én, vasárnap hajnalban kerül sor. Ekkor hajnali 3 órakor 2 órára állítjuk vissza az óráinkat, azaz egy órával tovább lehet aludni. Az óraátállítás hagyományosan a téli időszámítás kezdetét jelzi, amikor is a napok rövidebbé válnak, és hamarabb sötétedik. Ez sokak számára jelentős hatással van a mindennapokra, legyen szó munkáról, közlekedésről, vagy akár a közérzetről.
A napsütéses órák számának csökkenése hangulati változásokhoz, csökkent energiaszinthez, valamint a fokozott fáradtsághoz és szomorúságra való hajlamhoz vezethet. Az őszi átállás – amikor egy órával tovább alhatunk – rövid távon még akár pozitív hatással is lehet, hiszen az extra órának hála többet pihenhetünk. Hosszabb távon azonban meg tudja ez is viselni a szervezetet és a pszichét.
A tavaszi átállásról ez már nem mondható el. Jobban megviseli a szervezetet, hiszen olyankor egy órával kevesebbet alhatunk, és annyival is kell korábban kelni. A nyári időszámításra való áttérés utáni időszakban nő a szívrohamok és a balesetek gyakorisága, valamint csökken a produktivitás.
A biológiai kockázatok mellett a balesetek gyakoriságának növekedését is megfigyelték az óraátállítás után. Egy korábbi amerikai kutatás szerint az átállítást követő héten az átlagoshoz képest 6 százalékkal több autóbaleset szokott történni, ami valószínűleg a járművezetők és a gyalogosok alváshiányának, vagy a megváltozó látási viszonyoknak tudható be. Ezenkívül a munkahelyi baleseteknél is azt figyelték meg egy másik tanulmányban, hogy az óraátállítás után nőtt a gyakoriságuk.
Tovább drágulnak az új autók
Néhány héten belül lejár a türelmi időszak, és az Európai Unió országaiban minden eddiginél szigorúbb károsanyag-kibocsátási előírások lépnek hatályba. Ez rossz hatással lesz az újautó-árakra.

Helyszínelő drónok
Mikor joystickot látni egy baleseti helyszínnél a rendőr kezében, akkor érdemes tudni, hogy nem játszik, hanem helyszínel.
Helyszínelő drónok
Mikor joystickot látni egy baleseti helyszínnél a rendőr kezében, akkor érdemes tudni, hogy nem játszik, hanem helyszínel.
Venom és a VW
A Volkswagen ID. Buzz GTX szerepet kapott a Sony Pictures Venom trilógiájának utolsó filmjében.
Venom és a VW
A Volkswagen ID. Buzz GTX szerepet kapott a Sony Pictures Venom trilógiájának utolsó filmjében.
Gyalogosan is ésszel
Jól eltalált kisfilmet készített a HUMDA a zebrákon való viselkedés bemutatására.
Gyalogosan is ésszel
Jól eltalált kisfilmet készített a HUMDA a zebrákon való viselkedés bemutatására.
Holland közlekedési szokások
Hollandiában 2015 óta a tömegközlekedés és az autóüzemeltetés költségei mintegy 30 százalékkal emelkedtek. Átszálnak inkább két kerékre.
Holland közlekedési szokások
Hollandiában 2015 óta a tömegközlekedés és az autóüzemeltetés költségei mintegy 30 százalékkal emelkedtek. Átszálnak inkább két kerékre.
Alig van, de több lehet
Ötéves távlatban növekedni fog az elektromos járművek aránya a magyar logisztikában a Siemens megbízásából készült ágazati kutatás szerint.
Alig van, de több lehet
Ötéves távlatban növekedni fog az elektromos járművek aránya a magyar logisztikában a Siemens megbízásából készült ágazati kutatás szerint.
Mintaadó Párizs
Hétfőtől kitiltják az áthaladó gépkocsiforgalmat Párizs belvárosában.
Mintaadó Párizs
Hétfőtől kitiltják az áthaladó gépkocsiforgalmat Párizs belvárosában.
Hogy az esés megúszhatóbb legyen
Három új helyszínen telepítettek motoros-alácsúszásgátló szalagkorlátokat a magyar közút és a HUMDA együttműködésében.
Hogy az esés megúszhatóbb legyen
Három új helyszínen telepítettek motoros-alácsúszásgátló szalagkorlátokat a magyar közút és a HUMDA együttműködésében.