2024.10.21, 10:00
Láthatóság=Biztonság – ősszel igazán aktuális

Az ORFK-OBB a Groupama Biztosítóval együtt egy formabontó akcióval hívta fel a figyelmet a láthatóság fontosságára.

Láthatóság=Biztonság, áll az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) szlogenjében, amely októberben már igazán aktuális. Rövidülnek a nappalok, a közelgő óraátállítás után egyre többet közlekedünk szürkületben, sötétben. A megfelelő láthatóság kulcsfontosságú a balesetek megelőzésében.

A Groupama Arénában október 20-án megrendezett Ferencvárosi TC – Fehérvár FC NBI-es bajnoki labdarúgó mérkőzésén a Groupama Biztosító és az ORFK-OBB egy flashmob szervezésével hívta fel a figyelmet a láthatósági eszközök fontosságára. A mérkőzés előtti percekben lekapcsolták a Groupama Aréna világítását, miközben 200 egymás mellett ülő önkéntes láthatósági mellényt, sapkát és világító karpántot vett fel. A sötétben ezután a szemközti oldalról reflektorok világították meg a felkiáltó jelet formázó tömeget, így látványosan kirajzolódott, hogy mennyire jól visszaveri ruházatuk a fényt, mennyivel jobban észrevehetőek, láthatóak ők, mint a stadionban helyet foglaló többi szurkoló.

A helyszínen 11 ezer szurkoló láthatta a demonstrációt, valamint az M4 közvetítésén keresztül több százezren kísérhették figyelemmel az akciót. A mérkőzésre látogatók a stadionon kívül baleset-megelőzéssel kapcsolatos aktivitáson vehettek részt. Az ORFK-OBB KRESZ-kerékkel készült, amelynek megforgatása után közlekedéssel kapcsolatos kérdésre kellett válaszolni. A helyesen válaszolók ajándékok közül választhattak: mellényt, sapkát, tornazsákot, karpántot, amelyek sötétben láthatóvá teszik a közlekedőt. A biztonsági öv szimulátorban kipróbálhatták a látogatók, hogy milyen is 10 km/órás sebességgel „falnak” ütközni.

A 3D szimulátort is sokan próbálták ki, ahol szintén korra, nemre való tekintet nélkül várakoztak a vendégek, hogy kipróbálhassák, milyen is össze-vissza pörögni, mégis biztonságban, mivel a biztonsági öv megtartotta őket. Az RSOE (Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület) sátránál volt VR-szemüveg, valamint 10 kérdésből álló KRESZ-tesztet lehetett kitölteniük a látogatóknak. Többen versenyezhettek is, hogy ki ismeri jobban a szabályokat.

– Az ősszel bekövetkező közlekedési balesetek előfordulásában gyakorta szerepet játszik, hogy a gépjárművezetők nem az időjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelően vezetik járműveiket – emelte ki Berzai Zsolt r. alezredes, az ORFK-OBB főtitkára. Az autósok mellett a kerékpárosoknak és a gyalogosoknak is érdemes figyelni, mert a biztonságuk alapja, hogy a forgalom többi résztvevője időben észrevegye őket. Erre próbált az ORFK-OBB akciója szó szerint „rávilágítani” a stadionban történt figyelemfelhívással. Egy-egy láthatósági eszköz használatával, viselésével is sokat tehetünk a biztonságunk érdekében.  Aki pedig a mérkőzés kezdete előtt ellátogatott a szurkolói zónában az ORFK-OBB standjához, az kipróbálhatta, hogy miért is fontos a biztonsági öv viselése, vagy lemérhette, hogy jelenlegi KRESZ tudása elegendő-e a biztonságos közúti közlekedéshez. Ezen kívül játékos feladatokkal, VR- szemüveggel és egyéb szimulátorokkal is készültünk a látogatók számára. Bízom benne, hogy a szurkolók nem csak a mérkőzés izgalmaira fognak emlékezni” – mondta Berzai Zsolt.

– Nagyon örülünk, hogy az ORFK-OBB őszi baleset-megelőzési kampányának részeseként egy formabontó eseménnyel közösen hívhattuk fel a szurkolók figyelmét a láthatósági eszközök felelős használatára – mondta el Koháry András, a Groupama Biztosító kommunikációs és PR igazgatója. A mérkőzés előtti különleges megmozdulásunkat nemcsak a helyszínen lévők, hanem a TV közvetítést néző szurkolók is láthatták, így reméljük, valóban nagyon sok emberhez jutott el figyelemfelkeltő akciónk üzenete. Abban is biztos vagyok, hogy azok számára, akik a családi szektorban kipróbálták az ORFK-OBB kitelepülésének izgalmas prevenciós játékait, még jobban bevésődnek a biztonságos közlekedés alapvető szabályai – tette hozzá Koháry András.

A mérkőzést egyébként a Fradi nyerte 2:0-ra, ezzel átvette a vezetést a bajnoki tabellán.

A legkomolyabb kockázatot jelenti!

A berlini műszaki egyetem kipróbálta a gyermekülések autóban való rögzítésére használható isofix-adaptert, ami siralmasan leszerepelt.

...
2024.10.17. 10:54

A legkomolyabb kockázatot jelenti!

A berlini műszaki egyetem kipróbálta a gyermekülések autóban való rögzítésére használható isofix-adaptert, ami siralmasan leszerepelt.

A németek jó árakat várnak a kínai autóktól

Drágának tartják a meglévő autókínálatot a németek egy felmérés szerint. Azt várják a kínai autóktól, mint a hatvanas években a japánoktól, a kilencvenesekben a koreaiaktól: olcsó árat.

...
2024.10.16. 16:52

Exponálj és nyerj!

A Volán Egyesülés a közösségi közlekedést népszerűsítő fotópályázatot hirdet „A KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉS FOTÓS SZEMMEL” címmel.

...
2024.10.15. 07:23

Exponálj és nyerj!

A Volán Egyesülés a közösségi közlekedést népszerűsítő fotópályázatot hirdet „A KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉS FOTÓS SZEMMEL” címmel.

Robogóval Afrikába

Rendhagyó robogós expedíció Budapesttől Dakarig! 8000 km, 25 nap, teljesen széria 300 ccm-es városi robogókkal!

...
2024.10.10. 11:05

Robogóval Afrikába

Rendhagyó robogós expedíció Budapesttől Dakarig! 8000 km, 25 nap, teljesen széria 300 ccm-es városi robogókkal!

Nagysebességű oválpálya készül a ZalaZONE-ban

Négy és fél kilométeres oválpálya készül gépjárművek tesztelésére a ZalaZONE területén.

...
2024.10.08. 13:06

Nagysebességű oválpálya készül a ZalaZONE-ban

Négy és fél kilométeres oválpálya készül gépjárművek tesztelésére a ZalaZONE területén.

A legértékőrzőbb autók a hibridek

A hibridek keresettek a használtautópiacon is, ezt tükrözi az értéktartásuk.

...
2024.10.07. 05:17

A legértékőrzőbb autók a hibridek

A hibridek keresettek a használtautópiacon is, ezt tükrözi az értéktartásuk.

Jelentős áremelkedés várható az újautópiacon

2025. január 1-től új károsanyag-kibocsátási határértékek lépnek hatályba az Európai Unióban. A szigorítás hatására „tisztábbak”, de drágábbak lehetnek az új autók, legalábbis bizonyos kategóriákban.

...
2024.10.06. 11:37

Új korszak, új problémák

Mivel az autók világa is egyre inkább szerves része a kibertérnek, a gyártóknak az új problémákkal is szembe kell nézniük.

...
2024.10.01. 05:52

Új korszak, új problémák

Mivel az autók világa is egyre inkább szerves része a kibertérnek, a gyártóknak az új problémákkal is szembe kell nézniük.