A Magyar Autóklub (MAK) és a Ford idén augusztusban is megrendezte a nemzetközi Best Young Driver verseny országos döntőjét.
A megmérettetésen a MAK és a Ford a fiatal sofőrök közlekedési tudását tesztelte. A verseny célja a 18-26 év közötti fiatalok közlekedésbiztonsági tudásának, a közlekedési szabályokkal, az elsősegélynyújtással, valamint a járművek műszaki jellemzőivel kapcsolatos készségek tesztelése és fejlesztése, helyes közúti közlekedésre való nevelése, amelyek szükségesek ahhoz, hogy valakiből jó sofőr válhasson.
A MAK és a Ford felhívására az online elméleti tesztet kitöltők közül a legjobb 10 női és 10 férfi versenyző jutott a gyakorlati döntőbe (+ a tavalyi év második helyezettjei), ahol a fiatal sofőrök számos gyakorlati feladat során bizonyíthatták tudásukat. A gyakorlati feladatokat Ford Mustang Mach-E, Tourneo Custom, Kuga és Focus Titanium kombi autókkal végezték a fiatalok. A legjobb egyéni teljesítményt Farkas Fanni és László Kevin nyújtotta, így kvalifikálták magukat a nemzetközi versenyre, ahol Magyarországot ők ketten képviselik és egy éven keresztül jogosultak használni „Az ország legjobb fiatal női/férfi sofőrje 2024” címet. A hazai döntő megrendezéséhez hozzájárult az FIA, a Ford Magyarország, az Országos Balesetmegelőzési Bizottság, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói, az OTP Bank Nyrt., a Continental Hungária, a Feldobox és a Pepsi.
I. Belügyi Drón Kupa
A jelenleg is zajló fegyveres konfliktusok élesen rávilágítottak a dróntechnológia fontosságára. Az ebben való fejlődést támogatja a belügyi egységek részére kiírt drónverseny.
I. Belügyi Drón Kupa
A jelenleg is zajló fegyveres konfliktusok élesen rávilágítottak a dróntechnológia fontosságára. Az ebben való fejlődést támogatja a belügyi egységek részére kiírt drónverseny.
Ki-, merre jár e-rollerrel?
A Jövő Mobilitása Szövetség adatai szerint Magyarországon több mint 100 ezer e-rollert használnak az emberek.
Ki-, merre jár e-rollerrel?
A Jövő Mobilitása Szövetség adatai szerint Magyarországon több mint 100 ezer e-rollert használnak az emberek.
Golyóálló konfekció-Toyoták
Brazíliában védett, golyóálló kivitelben nem csak luxusautók kérhetőek. A leggyakoribb Toyoták is lehetnek páncélozottak.
Golyóálló konfekció-Toyoták
Brazíliában védett, golyóálló kivitelben nem csak luxusautók kérhetőek. A leggyakoribb Toyoták is lehetnek páncélozottak.
Különleges különdíjasok
A „Közlekedik a család” vetélkedő díjátadóján kiosztottak különdíjakat is. A négy különdíjas kiválasztott között volt 8 és 10 éves kisiskolás is.
Különleges különdíjasok
A „Közlekedik a család” vetélkedő díjátadóján kiosztottak különdíjakat is. A négy különdíjas kiválasztott között volt 8 és 10 éves kisiskolás is.
Veszélyek az iskolába vezető úton
Az osztrák autóklub (ÖAMTC) egy speciális, szemmozgás-követő okosszemüveggel végzett vizsgálatot.
Veszélyek az iskolába vezető úton
Az osztrák autóklub (ÖAMTC) egy speciális, szemmozgás-követő okosszemüveggel végzett vizsgálatot.
A győzelemig vezető út
Az idei győztesek 8 éve kezdték a versenyzést, akkor az országos döntőn 11. helyezést értek.
A győzelemig vezető út
Az idei győztesek 8 éve kezdték a versenyzést, akkor az országos döntőn 11. helyezést értek.
Így nyerték meg a Skodát
A 13. „Közlekedik a család” versenyt idén a Fejér vármegyei Kővári család nyerte. A győzelemmel a főnyeremény autót is átvehették.
Így nyerték meg a Skodát
A 13. „Közlekedik a család” versenyt idén a Fejér vármegyei Kővári család nyerte. A győzelemmel a főnyeremény autót is átvehették.
Ikarus-rajongóknak ajánlott!
Budapesten a hétvégén folytatódik az Ikarus MiniFeszt az Északi Járműjavítóban.
Ikarus-rajongóknak ajánlott!
Budapesten a hétvégén folytatódik az Ikarus MiniFeszt az Északi Járműjavítóban.