A „Közlekedik a család” vetélkedő díjátadóján kiosztottak különdíjakat is. A négy különdíjas kiválasztott között volt 8 és 10 éves kisiskolás is.
A verseny során a családoknak KRESZ elméleti tesztlapot is ki kellett tölteni. 55 kérdést kaptak általános közlekedési szabályokkal kapcsolatban, míg 25 kérdésből álló tesztlapot a gyalogosokra, illetve kerékpárosokra vonatkozóan. A legjobb eredményt elért család nyereményként Samsonite bőröndöt kapott. Ők a Somogy vármegyei Fritz család volt, akik egyébként az összesítésben 3. helyet szerezték meg.

A Continental is felajánlott különdíjat. Az ő standjuknál a versenyzőknek kerékpár gumibelsőt kellett cserélni. Ez a leggyorsabban a Pest vármegyei Frecskó családnak sikerült. Mindössze 1 perc 36 másodpercre volt szükségük, a cseréhez. Ők egy 100 ezer forint értékű gumiabroncs vásárlási utalványt kaptak.

A Magyar Vöröskereszt Baranya Vármegyei Szervezete egy ajándékcsomagot ajánlott fel az elsőssegélynyújtó feladatot legprofibban megoldónak. A különdíjat a Nógrád vármegyei Sándor család kapta. Az indoklás szerint azért, mert a 10 éves Orsi olyan professzionálisan oldotta meg a mentőhívást, hogy még a profikat is elkápráztatta ezzel.

A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Kerékpáros ügyességi feladatot legügyesebben, legbátrabban teljesítő gyermek részére ajánlott fel ajándékcsomagot. Ezt a Tolna vármegyei Kiss Éva Vanda kapta, aki mindössze 8 éves múlt májusban.

Volt egy különleges különdíjas is a versenyen. Ő a Bács-Kiskun vármegyei Kis családdal érkezett. A versenyen még a kora miatt Laura nem vehetett részt, de így is kapott egy különleges ajándékot az alig 2 hónapos csecsemő – egy pelenkás tortát.

Búcsúzik a „Közlekedésrendészet Iránytűje”
Május 1-jével rendelkezési állományba vonul Óberling József r. ezredes, az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője.
Búcsúzik a „Közlekedésrendészet Iránytűje”
Május 1-jével rendelkezési állományba vonul Óberling József r. ezredes, az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője.
Pályázati felhívás: Közlekedési kultúránk értékei 2026
„Az év példaértékű közlekedésbiztonsági társadalmi felelősségvállalója 2026” címért írt ki pályázatot az ORFK-OBB, a Partnerség a Közlekedésbiztonságért Egyesület, és a Közlekedéstudományi Egyesület Közlekedésbiztonsági Tagozata.

A játékos traffibox
Gyerekek rajzversenye döntötte el, hogy mely település nyer sebességmérő készüléket, amit a helyi iskola közelében helyeznek el, és a nyertes rajz díszíti majd.
A játékos traffibox
Gyerekek rajzversenye döntötte el, hogy mely település nyer sebességmérő készüléket, amit a helyi iskola közelében helyeznek el, és a nyertes rajz díszíti majd.
Tovább öregedett az autóállomány
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb kimutatása szerint az elmúlt év végén nem egészen 4,375 millió személygépkocsi volt forgalomban Magyarországon, míg egy évvel korábban 4,263 millió. Az autók átlagéletkora 16,5 évre emelkedett.

Mindentlátó kamerák
A hagyományos telepített kamerák és traffipaxok mellett olyan rendszerek jelennek meg, amelyek mobilak és egyszerre több feladatot is ellátnak a járműazonosítástól kezdve a forgalomelemzésen át akár a környezeti hatások monitorozásáig.

Csendben viszik a szemetet
Elektromos „kukásautókat” gyárt sorozatban a Scania. Amerre járnak nyugisabb az ottélők reggele.
Csendben viszik a szemetet
Elektromos „kukásautókat” gyárt sorozatban a Scania. Amerre járnak nyugisabb az ottélők reggele.
Jó vagy nem jó?
A mentőfolyosók alkalmazásával kapcsolatban várják a az autósok véleményét. A gyakorlati megvalósítás a kérdés.
Jó vagy nem jó?
A mentőfolyosók alkalmazásával kapcsolatban várják a az autósok véleményét. A gyakorlati megvalósítás a kérdés.
A hétköznapok hősei
Csendben végzett munka, mérhető eredmények – az iskolarendőrök szerepe a gyermekek biztonságában.
A hétköznapok hősei
Csendben végzett munka, mérhető eredmények – az iskolarendőrök szerepe a gyermekek biztonságában.