2024.08.27, 12:53
Így nyerték meg a Skodát

A 13. „Közlekedik a család” versenyt idén a Fejér vármegyei Kővári család nyerte. A győzelemmel a főnyeremény autót is átvehették.

Talán vannak olyanok, akik úgy gondolják, hogy egy családi versenyre csak úgy odamennek, aztán hipp-hopp meg is nyerhetik a fődíjat – idén egy Skoda Scalát. Pedig az elmúlt évek tapasztalata, az indulók és a nyertesek egybehangzó véleménye, hogy alapos felkészülés, sok gyakorlás nélkül nem lehet megnyerni a „Közlekedik a család” versenyt. Ráadásul eddig senkinek sem sikerült már az első nevezésre megnyerni a versenyt.

Idén az országban 550 család gondolta úgy, hogy kipróbálja tudását, és elindult a vármegyei döntőkön, hogy kivívják a jogot arra, hogy az augusztus 24-25. között rendezett országos döntőn indulhassanak. A vármegyei döntőkről egy-egy család indulhatott a döntőn, így Pécsett és Orfűn 20 család állt a képzeletbeli rajtvonalhoz.

2408 Kacs 1

Ha valaki a döntőn készült képeket nézi, már ízelítőt kaphat arról, hogy milyen volt a verseny. Egyből szemet szúrhat, hogy az autós és kerékpáros ügyességi pályán annyi bója volt felállítva, mint égen a csillag. Az autós ügyességi pályán 14 perc volt a szintidő, hogy minél kevesebb hibával – vagy hiba nélkül teljesítse valaki a feladatot. A sofőr egy navigátorral ment végig a pályán. Indulás előtt kaptak egy leírást, hogy milyen feladatot kell végrehajtani. Amíg az egyik szülő a navigátorral az autós pályát teljesítette, a másik szülő a másik gyermekével a kerékpáros pályán próbált hiba nélkül végigmenni.

Az elméleti tesztkérdések sem voltak könnyebbek. A kérdéssort a Közlekedési Alkalmassági Vizsgaközpont (KAV) állította össze. Ezekkel a kérdésekkel találkozhatnak egyébként azok, akik KRESZ-vizsgára mennek. A versenyen összesen 80 elméleti kérdés szerepelt. 55 általános, valamint 25 kerékpárosra, gyalogosra vonatkozó kérdésre kellett helyes választ adni. Végül hibátlanul senkinek sem sikerült kitölteni a tesztet.

2408 Kacs 3

Szintén a feladatok közt szerepelt a Continental állomásnál, hogy egy kerékpár gumibelsőt kellett cserélni időre. Itt is voltak olyanok, akik profin, pillanatok alatt ki tudták cserélni a belsőt, de volt, akinek hosszabb időbe telt ezt megtenni. Az elsősegélynyújtás is feladat volt, amely szerint egy elütött kerékpárost kellett elsősegélyben részesíteni. Ez így leírva könnyűnek látszik, pedig a gyakorlatban ez sem volt az. Lehet, hogy hihetetlenül hangzik, de az indulók erre is készültek a döntő előtt.

2408 Kacs 2

A jurta sátorban egy hanganyagot kellett meghallgatni a családoknak, amelyben több információ elhangzott Orfű történetétől kezdve egy ottani legendáig, de az odajutási lehetőségekről is. Sok a közlekedéssel kapcsolatos információ is elhangzott. Majd ezután betűkből kellett kirakni a hanganyagban elhangzott szavakat. Természetesen ezt is időre.

2408 Kacs 4

A játékra – amelynek elsődleges és legfontosabb célja a körültekintő, megfontolt közlekedési magatartás kialakítása – bármely magyarországi lakóhellyel rendelkező család nevezhetett, ahol az egyik szülő rendelkezik érvényes „B” kategóriás vezetői engedéllyel, illetve hat és tizenhét év közötti gyereket/gyerekeket nevelnek.

A Skoda Scala személyautót idén a Fejér vármegyei Kővári család nyerte meg az ORFK–Országos Balesetmegelőzési Bizottság, az Autós Nagykoalíció és a Porsche Hungaria támogatásával rendezett országos közlekedési vetélkedősorozaton. Második helyezést ért el az Erdődi család Hajdú-Bihar vármegyéből, míg a harmadik helyen a Fritz család végzett Somogy vármegyéből.

2408 Kacs 6

Búcsúzik a „Közlekedésrendészet Iránytűje”

Május 1-jével rendelkezési állományba vonul Óberling József r. ezredes, az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője.

...
2026.04.30. 18:22

Búcsúzik a „Közlekedésrendészet Iránytűje”

Május 1-jével rendelkezési állományba vonul Óberling József r. ezredes, az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője.

Pályázati felhívás: Közlekedési kultúránk értékei 2026

„Az év példaértékű közlekedésbiztonsági társadalmi felelősségvállalója 2026” címért írt ki pályázatot az ORFK-OBB, a Partnerség a Közlekedésbiztonságért Egyesület, és a Közlekedéstudományi Egyesület Közlekedésbiztonsági Tagozata.

...
2026.04.01. 18:03

A játékos traffibox

Gyerekek rajzversenye döntötte el, hogy mely település nyer sebességmérő készüléket, amit a helyi iskola közelében helyeznek el, és a nyertes rajz díszíti majd.

...
2026.03.28. 09:51

A játékos traffibox

Gyerekek rajzversenye döntötte el, hogy mely település nyer sebességmérő készüléket, amit a helyi iskola közelében helyeznek el, és a nyertes rajz díszíti majd.

Tovább öregedett az autóállomány

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb kimutatása szerint az elmúlt év végén nem egészen 4,375 millió személygépkocsi volt forgalomban Magyarországon, míg egy évvel korábban 4,263 millió. Az autók átlagéletkora 16,5 évre emelkedett.

...
2026.03.25. 05:27

Mindentlátó kamerák

A hagyományos telepített kamerák és traffipaxok mellett olyan rendszerek jelennek meg, amelyek mobilak és egyszerre több feladatot is ellátnak a járműazonosítástól kezdve a forgalomelemzésen át akár a környezeti hatások monitorozásáig.

...
2026.03.24. 05:16

Csendben viszik a szemetet

Elektromos „kukásautókat” gyárt sorozatban a Scania. Amerre járnak nyugisabb az ottélők reggele.

...
2026.03.17. 07:48

Csendben viszik a szemetet

Elektromos „kukásautókat” gyárt sorozatban a Scania. Amerre járnak nyugisabb az ottélők reggele.

Jó vagy nem jó?

A mentőfolyosók alkalmazásával kapcsolatban várják a az autósok véleményét. A gyakorlati megvalósítás a kérdés.

...
2026.03.11. 09:52

Jó vagy nem jó?

A mentőfolyosók alkalmazásával kapcsolatban várják a az autósok véleményét. A gyakorlati megvalósítás a kérdés.

A hétköznapok hősei

Csendben végzett munka, mérhető eredmények – az iskolarendőrök szerepe a gyermekek biztonságában.

...
2026.02.05. 10:24

A hétköznapok hősei

Csendben végzett munka, mérhető eredmények – az iskolarendőrök szerepe a gyermekek biztonságában.