2024.08.09, 10:54
Új francia megoldás

Aki Franciaországban járva nem ismeri fel ezt a közlekedési táblát, akár 50 ezer forint bírságot is fizethet.

Mikor valaki külföldre utazik, akkor találkozhat olyan közlekedési táblával, amely a magyar KRESZ-ben nem ismert. Bár Franciaországot a többség nem autóval közelíti meg, mégis nem árt tudni, hogy 4 évvel ezelőtt új közlekedési táblát vezettek ott be, amelyet mára egyre gyakrabban használnak. Egy kék alapon fehér gyémántról beszélünk, ami nem a Renault márka elrontott logója. Franciaországban ezt a táblát „voie réservée” néven ismerik, ami magyarra fordítva „fenntartott sávot” jelent. Ez a jelzés nem csak táblán, hanem az autópályán, a változtatható jelzésképű táblán, az adott sáv felett is megjelenhet. Az új szabályozás az autópályák egyes sávjait érinti – egyelőre főleg Lyon, Grenoble és Strasbourg környékén. Más városok, például Rennes és Nantes már dolgoznak a bevezetésén.

A tábla használatának a lényege, hogy bizonyos közlekedők számára fenntartanak egy sávot. Ide tartoznak a helyi tömegközlekedési járművek, taxik, különösen a „Crit’Air 0” környezetvédelmi matricával ellátott, alacsony károsanyag-kibocsátású autók mellett a legalább két utassal rendelkező járművek is. A Franciaország által követett cél: az ország javítani akarja autópályái forgalmát.

A sávhasználat korlátozása egész napra, vagy csak bizonyos időablakra – például csúcsforgalomra – vonatkozhat. Utóbbinál az időpontok a tábla alatt vannak feltüntetve, vagy a digitális kijelzőn is jelzik. De bárhogy is látni ezt a táblát, a közlekedők mindenképpen tartsák be a rá vonatkozó szabályokat, mivel aki a fenntartott sávot jogtalanul használja és rajtakapják, akár 135 eurós (több mint 50 ezer forint) pénzbírságot is fizethet.

Tabla

Veteránok az utakon

Május elsejével indul a nosztalgiajáratok szezonja Budapesten.

...
2026.05.01. 05:46

Veteránok az utakon

Május elsejével indul a nosztalgiajáratok szezonja Budapesten.

Búcsúzik a „Közlekedésrendészet Iránytűje”

Május 1-jével rendelkezési állományba vonul Óberling József r. ezredes, az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője.

...
2026.04.30. 18:22

Búcsúzik a „Közlekedésrendészet Iránytűje”

Május 1-jével rendelkezési állományba vonul Óberling József r. ezredes, az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője.

Pályázati felhívás: Közlekedési kultúránk értékei 2026

„Az év példaértékű közlekedésbiztonsági társadalmi felelősségvállalója 2026” címért írt ki pályázatot az ORFK-OBB, a Partnerség a Közlekedésbiztonságért Egyesület, és a Közlekedéstudományi Egyesület Közlekedésbiztonsági Tagozata.

...
2026.04.01. 18:03

A játékos traffibox

Gyerekek rajzversenye döntötte el, hogy mely település nyer sebességmérő készüléket, amit a helyi iskola közelében helyeznek el, és a nyertes rajz díszíti majd.

...
2026.03.28. 09:51

A játékos traffibox

Gyerekek rajzversenye döntötte el, hogy mely település nyer sebességmérő készüléket, amit a helyi iskola közelében helyeznek el, és a nyertes rajz díszíti majd.

Tovább öregedett az autóállomány

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb kimutatása szerint az elmúlt év végén nem egészen 4,375 millió személygépkocsi volt forgalomban Magyarországon, míg egy évvel korábban 4,263 millió. Az autók átlagéletkora 16,5 évre emelkedett.

...
2026.03.25. 05:27

Mindentlátó kamerák

A hagyományos telepített kamerák és traffipaxok mellett olyan rendszerek jelennek meg, amelyek mobilak és egyszerre több feladatot is ellátnak a járműazonosítástól kezdve a forgalomelemzésen át akár a környezeti hatások monitorozásáig.

...
2026.03.24. 05:16

Csendben viszik a szemetet

Elektromos „kukásautókat” gyárt sorozatban a Scania. Amerre járnak nyugisabb az ottélők reggele.

...
2026.03.17. 07:48

Csendben viszik a szemetet

Elektromos „kukásautókat” gyárt sorozatban a Scania. Amerre járnak nyugisabb az ottélők reggele.

Jó vagy nem jó?

A mentőfolyosók alkalmazásával kapcsolatban várják a az autósok véleményét. A gyakorlati megvalósítás a kérdés.

...
2026.03.11. 09:52

Jó vagy nem jó?

A mentőfolyosók alkalmazásával kapcsolatban várják a az autósok véleményét. A gyakorlati megvalósítás a kérdés.