Az 1970-es években a Peugeot az útkeresés időszakát élte. A három nagy francia gyártó közül az oroszlános márkát tartották a legkonzervatívabbnak, így a vállalatnak megújulásra volt szüksége, egy nagy dobásra, amely piaci sikert hoz. A Peugeot 205 sikerének kulcsfigurája a vállalat akkori igazgatótanácsának egyik tagja, Jean Boillot volt, aki pontosan tudta, hogy a Peugeot-nak olyan típussal kell előrukkolnia, amely megváltoztatja a márka megítélését. Boillot állt elő azzal a tervvel, hogy az új kocsi egyszerre sokféle igényt elégítsen ki; legyen kényelmes, fürge a városi forgalomban, de álljon helyt hosszabb utakon is, képes legyen egy egész családot szállítani, s mindezek mellett az ára is megfizethető legyen.

A 205 formaterve házon belül született meg, Gérard Welter jegyzi. Az utasteret egy másik nagynevű dizájner, Paul Bracq alkotta meg, míg a Pininfarina később a 205 Cabriolet megrajzolását kapta feladatul, amely 1986-tól nyolc éven át szerepelt a kínálatban. A 205-ösön volt először látható a későbbi Peugeot-modellek jellegzetes, vízszintes tagolású hűtőmaszkja, valamint a két hátsó lámpa közötti dizájnelem is.

A Peugeot 205 műszakilag is felzárkózott a konkurenciához: elől McPherson rugóstagos volt a futóműve, hátra csatolt lengőkaros felfüggesztés került. A helytakarékos hátsó futómű sokat javított a 205-ös használati értékén, mert nagy és széles csomagtartót lehetett kialakítani. A típust 1984 elején dobták piacra, tehát negyven éve. Abban az évben majdnem elnyerte az “Év autója” díjat, szoros versenyben, alig maradt alul a nyertes Fiat Uno-val szemben.

Ebben az időben Jean Todt volt a Peugeot Motorsport főnöke, így a 205-ös kisautóból rögtön született egy forró változat; a FIA akkori szabályai szerint egy 200 darabos, úgynevezett homologizációs sorozatot kellett piacra dobni minden olyan típusból, amelyet beneveztek a FIA B csoportos Rallye Világbajnokságra. Ez lett a 205 T16, egy középmotoros, 1,8 literes turbós erőforrással szerelt versenygép, amely az első szezonjában három futamgyőzelmet aratott, majd 1985-ben és 1986-ban is megszerezte a Peugeot-nak a gyártói bajnoki címet, Timo Salonen (1985) és Juha Kankkunen (1986) pedig egyéni bajnoki lett a 205 volánja mögött. Mivel a Rallye Világbajnokság B csoportos küzdelmeit 1986-ben befejezték, a Peugeot új versenysorozatot keresett a 205 T16 számára. Todt javaslatára benevezték a Párizs-Dakar-rally-ra, alkalmassá tették a sivatagi körülmények leküzdésére, majd megnyerték vele a következő két év versenyét.

Ami a közúti változatokat illeti, a kis Peugeot sikeres pályafutása végül tizenöt évig tartott. 1984-es bemutatásakor ötajtós karosszériával, négyféle benzinmotorral és egy dízellel volt rendelhető. A következő modellévben megjelent a háromajtós karosszéria, valamint a később legendássá vált GTI változat is. A motorválaszték az évek során folyamatosan változott, megjelentek a dízelek is, s a teljesítménypaletta végül 45-től kereken 200 lóerőig terjedt, ám közös vonás a Peugeot 205 motorkínálatában, hogy kizárólag soros négyhengeres erőforrással volt kapható.  A 205-öst automataváltóval is meg lehetett rendelni, ez akkoriban a kisautók között ritka extrafelszerelésnek számított.

A Peugeot 205 haszonjárműként is népszerű volt: készült belőle 205F (Fourgonette) változat, árulták körbeablakozott, kétüléses kishaszonjárműként és volt magasított tetejű dobozos változata is. Európa mellett a Peugeot 205 sok kontinensre eljutott, árusították Ausztráliában, Japánban, Afrikában és Dél-Amerikában is. Gyártása is több földrészen zajlott, az évek során Franciaország mellett készítettek Peugeot 205-ösöket Angliában, Spanyolországban, Chilében, Tajvanon, Iránban és Marokkóban, s az 1998-as piaci kivezetéséig összesen 5.278.050 darab Peugeot 205-ös talált gazdára.